Merkantil Bank Liga, 7. forduló:
Aquital FC Csákvár - Budapest Honvéd FC 3-1 (1-1)
gólszerzők: Szalai (7.), Nagy (39.), Haragos (54.), ill. Farkas (65.)
killítva: Pekár (20.)
Magabiztosabban kezdte a mérkőzést a Csákvár, olyannyira, hogy egy baloldali beívelést követően Szalai góljával már a hetedik percben megszerezte a vezetést a hazai csapat. Nem folyatódott számunkra jól a találkozó, a 20. percben elveszítettük fiatal védőnket, Pekárt, aki piros lapott kapott. Ennek ellenére még emberhátrányban is veszélyeztettünk, Sigér próbálkozott egy messzi lövéssel, amely nem sokkal, de elkerülte a kaput. A 39. percben Nagy növelte csapata előnyét, amellyel 2-0-ra vezetett a Csákvár a félidőben.
A folytatásban ismét a hazaiak voltak eredményesek, a második játékrész 54. percében Haragos góljával már 3-0-ra vezettek a csákváriak. Nem sokkal később, egészen pontosan a 65. percben jött a szépítő találatunk, Farkas lőtt a kapuba. Az emberhátrány ellenére is nagyot küzdöttünk, a gólunk után mi alakítottunk ki több helyzetet, de nem sikerült közelebb zárkóznunk, ezzel 3-1-re a Csákvár nyerte a mérkőzést.
A következő fordulóban szeptember 29-én hazai pályán, a BVSC együttesét fogadjuk a Bozsik Arénában!





