Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A legjobb tudásunk szerint készülünk

A legjobb tudásunk szerint készülünk

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 02. 09. 15:14Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Eördögh András a Kozármisleny után a Nyíregyháza ellen is bizonyítana

Vasárnap (két hónap és egy nap után) visszatér csapatunk a Bozsik Arénába, ahol a bajnokság listavezetőjét, a Nyíregyházát fogadjuk. A legutóbbi összecsapáson 0–0-s döntetlent játszottunk a Szparival, a találkozón pedig kezdőként lépett pályára Eördögh András, aki akkor középpályásként futballozott. Az elmúlt hétvégéről, vasárnapi ellenfelünkről és szerepköréről is beszélgettünk korosztályos válogatottunkkal.

Jó a hangulat az öltözőben a kozármislenyi siker után?
A hangulattal sosem volt probléma, nyilván nagyon jó érzés, hogy győzelemmel kezdtük az évet, fontos, hogy pozitív legyen a légkör, hisz anélkül nehéz sikereket elérni. Egyértelmű, a három pont sokat tett hozzá a csapat önbecsüléséhez, azonban tudjuk, hogy helyén kell kezelni a hétvégén történteket. Messze nem tartunk még ott, ahol lenni szeretnénk. A vasárnapival együtt van még előttünk 15 forduló, ott is hasonló teljesítményt szeretnénk nyújtani.

A Nyíregyháza magabiztosan vezeti a bajnokságot. Mit vársz a vasárnapi mérkőzéstől?
Már a nyáron is sokat erősítettek és az augusztusi mérkőzésen is láttuk, hogy egy jó játékerőt képviselő ellenféllel van dolgunk. Szépen, kombinatívan futballoztak, sok helyzetet dolgoztak ki, a széleken kimondottan veszélyesek voltak. Most is erre számítunk tőlük, mégsem szabad abból a párharcból kiindulni, hiszen rengeteg minden történt azóta. Nagy különbség, hogy ezúttal mi játszunk hazai pályán, a szurkolóink előtt, ami sok erőt ad nekünk, Kozármislenyben is ott volt mögöttünk a Kispest-tábor, nagyon bízunk benne, hogy az év első hazai bajnoki meccsére is szép számban látogatnak ki a drukkerek. Nehéz mérkőzés lesz, kemény feladat, de egy biztos, a legjobb tudásunk szerint készülünk vasárnapra!


Belső középpályás az eredeti posztod, de nem először fordulsz meg a pálya hogy oldalán. Hogy boldogulsz ezzel a szerepkörrel?
Még áprilisban vetettek be először a Vasas ellen, akkor még ötvédős felállásban játszottunk, azt sikerült megszoknom, úgy érzem, fel tudtam venni az első osztály ritmusát. Az ősszel számoltak velem a középpályán és a védelemben egyaránt, több helyen bevetettek, de nem a poszt számít, a legfontosabb, hogy játéklehetőséghez jussak. Most jobb oldali védő pozíciójában számít rám Csertői Aurél, erre a feladatra összpontosítok.

Mennyiben kell más feladatokat ellátnod?
Az ötvédős felállásnál mindig volt mögöttem egy belső védő, aki biztosított, én pedig többször csatlakozhattam a támadásokhoz, amikor viszont négy védővel futballozunk, még többet várnak el tőlem védekezésben. Mivel nincs mögöttem belső védő, rajtam is nagyobb a felelősség és vasárnap is az lesz, amikor a bajnokságban legtöbb gólt szerző csapat érkezik hozzánk. Tudom, hogy sokat kell fejlődnöm, folyamatosan tanulnom kell, például oda kell figyelni arra, hogy mikor lépjek ki az érkező támadóra vagy éppen tartsam a pozíciómat, azonban hiszek benne, hogy ha keményen dolgozok tovább, ahogy eddig is, akkor ezt a feladatot is meg fogom oldani.

2024. 02. 09. 15:14Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

Gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a szombati mérkőzésre, ezért a megnövekedett érdeklődés miatt klubunk felvette a kapcsolatot az MTK-val, amely – bár az előírásoknak megfelelően már az első körben megadta a minimális belépőjegyek dupláját – további 60 jegyet szabadít fel a vendégszektorban a biztonsági előírások szem előtt tartása mellett.

2026. 11. 03. | Első csapat

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat