Az OTP Bank Liga 3. fordulójában a Paks érkezik a Bozsik Arénába, az alábbiakban pedig fontos információkat, érdekességeket gyűjtöttünk össze a találkozóval kapcsolatban.
Szurkolói információk
– A belépők elérhetők online, személyes elővételre pedig a Bozsik Arénánál van lehetőség, pénteken 15:00 és 20:00 óra között lesznek nyitva a pénztárak
– Vasárnap három órával a kezdés előtt, 17:00 órakor nyitnak a pénztárak
– A stadion kapui a kezdés előtt két órával, 18:00 órakor nyitnak
– A Honvéd Shop 14:00 órától vár titeket
Érdekességek
– Vasárnap este 40. alkalommal találkozik bajnoki meccsen egymással a Paks és a Honvéd.
– A Paks 2006-ban jutott fel először az NB I-be és azóta is tagja az első osztály mezőnyének.
– Az eddigi találkozókon két öngól született. 2016-ban a paksi Szabó János, 2017-ben Ivan Lovric talált a saját kapujába.
– A kiállítások tekintetében 6–4 az állás a paksiak javára. A zöld-fehéreknél Tamási Gábor, Tököli Attila, Kulcsár Dávid, Lenzsér Bence egyszer, Papp Kristóf kétszer került a kiállítás sorsára. A piros-feketéknél Akassou Akran, Hidi Patrik, Batik Bence és Nono hagyta el idő lőtt a játékteret.
– Az eddigi mérkőzéseknek négy helyszíne volt. Pakson 19, Kispesten 16, az Új Hidegkuti Stadionban három, Csepelen egy mérkőzést rendeztek.
– A párosítás történetében igen magas a döntetlenek száma (39/17), ezért nem csoda, hogy a leggyakoribb eredmény az 1–1, eddig 8 alkalommal végeztek így a csapatok.
– A mérkőzés napján, augusztus 14-én eddig mindössze két bajnoki meccset játszott a Honvéd. A mérleg 1 döntetlen, 1 vereség.
– Az előző két szezonban a Paks adta a gólkirályt, előbb Hahn János (22) személyében, míg legutóbb Ádám Martin (31) végzett az élen. Ezen kívül egyszer, a 2013/2014-es kiírásban volt paksi gólkirálya az NB I-nek (Simon Attila 18 találattal). A Honvéd eddig (12 játékos révén) 24 szezonban adott gólkirályt a magyar futballnak.
Amit a Paksról tudni érdemes
Bajnoki helyezés: 2
Vezetőedző: Waltner Róbert
2022/2023-as mérkőzések
Paks–Videoton 2–0
Vasas–Paks 2–2





