Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A szép évzárás a cél

A szép évzárás a cél

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 12. 17. 16:14Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A Ferencváros vendégeként játssza 2021 utolsó meccsét a Honvéd

2021. február 20-án, a Ferencváros otthonában ült először a Budapest Honvéd kispadján Horváth Ferenc vezetőedző, aki két nap híján 10 hónappal később a zöld-fehérek ellen zárja az évet.

„Talán mondanom sem kell, szeretnénk szépen búcsúztatni az esztendőt, és bár a Ferencváros otthonában lépünk pályára, szeretnénk visszaszerezni a korábban elveszített pontokból“ – jegyezte meg Horváth Ferenc.

Szakvezetőnk nem véletlenül említette a elvesztett pontokat, hiszen a szezon során többször is nyert helyzetből ikszeltünk, vagy szenvedtünk vereséget, s noha (a harmadik legtöbb lőtt góllal) a hatodik helyen állunk, még több is lehetett volna ebben az őszben.

„Ha visszatekintek az őszre, a játékunk többnyire rendben volt, törekedtünk arra, hogy domináljunk, támadófutballt játsszunk. Azt is tudjuk természetesen, hogy nem volt hibátlan a játékunk, főleg a védekezésbe csúszott sokszor hiba, folyamatosan azon vagyunk, hogy ezt javítsuk és az elsőtől az utolsó percig maximális koncentrációval, odafigyeléssel futballozzunk, enélkül nem lehetünk sikeresek – hangsúlyozta Horváth Ferenc. – Az edzőváltás miatt nem tudhatjuk pontosan, hogy milyen Ferencvárosra számíthatunk, de az biztos, hogy remek játékosokból álló, erős csapat lesz az ellenfelünk, mindegy, hogy milyen összetételben, vagy éppen felállásban lép pályára. Nekünk azonban elsősorban saját magunkra kell koncentrálni, küzdeni végig, fegyelmezetten és alázattal játszani. Szeretnénk szép eredménnyel búcsúzni az évtől és zárásként, karácsony előtt még örömet szerezni a szurkolóknak.“

2021. 12. 17. 16:14Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések