Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A szurkolókért is győzni akar

A szurkolókért is győzni akar

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Zsótér Donát – „Meg kell mutatnunk, mire vagyunk képesek!”

Zsótér Donát is azon játékosaink közé tartozik, akinek van már Európa-ligás tapasztalata, sőt négy mérkőzésen két gól és két gólpassz a mérlege, bátor és eredményes játékára pedig az Inter Turku ellen is szüksége lesz a Budapest Honvédnak.

„Örülök, hogy megadatott már az a lehetőség, hogy játszhattam az Európa-ligában, és most újra nemzetközi meccsre készülhetek. Az Újpesttel jól jöttünk ki a sorozatból, hiszen az azeri Neftchi Baku elleni idegenbeli vereség után otthon fölényes győzelmet arattunk – tekintett vissza a két évvel ezelőtti megméretésre Zsótér Donát, aki aztán a spanyol sztárcsapat, a friss Európa-liga-győztes Sevilla ellen is betalált. – Ezúttal csak egy mérkőzésből áll a párharc, és az előnyünkre szolgálhat, hogy itthon játszunk, még akkor is, ha nem a szurkolóink előtt, hanem zárt kapuk mögött futballozunk majd. Hazai pályán leszünk, meg kell mutatnunk, mire vagyunk képesek!”

Zsótér Donát hangsúlyozta, szomorú, hogy nem lehetnek bent a szurkolók a stadionban, de hozzátette, tudja, hogy így is buzdítják majd a csapatot, és ha nyerni tudunk, akkor az a drukkerek sikere is lesz, hiszen jóban-rosszabban a Honvéd mellett állnak és segítik az együttest. Ez pedig a meccsen is erőt adhat majd.

„Bízom benne, hogy jó játékkal tudunk eredményesek lenni a Turku ellen, az MTK-val szemben nem sikerült azt nyújtanunk, amit szerettünk volna, remélem, most minden számunkra kedvezően alakul, és akkor továbbjuthatunk – mondta Zsótér Donát, aki egyet értett Hidi Patrikkal abban, hogy az MTK elleni kezdőcsapatban szereplő négy új játékos igazából csak kettő, hiszen Baráth Botond és ő is visszatérő, s remekül ismeri a társakat. – Ahogyan korábban is mondtam, egyáltalán nem érzem azt, hogy egy új környezetbe kellett volna beilleszkednem. A körülmények, az edzői stáb változott, de rengeteg ismerős van a csapatnál, mindenkivel megtaláltam az összhangot, ilyen jó társaságban könnyű dolga van az embernek.”

2021. 01. 01. 01:00Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában 2–2-es döntetlent játszottunk az MTK Budapest otthonában.

2026. 11. 07. | Mérkőzések

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések