Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A tavalyi sikerek nyomában

A tavalyi sikerek nyomában

Akadémia

Megjelenés: 2021. 08. 05. 16:28Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Keresztes Noel kulcsszerepet tölthet be a Honvéd második csapatában

Intenzíven alakul a felkészülési szezon Keresztes Noel számára, hiszen tehetségünk a Budapest Honvéd második csapatával gyakorolt az NB III-as bajnokságra (sőt az első csapat ausztriai edzőtáborában is ott volt), ám múlt héten más feladata is akadt, igazi vezérként szinte végigjátszotta a Puskás-Suzuki-Kupát, teljesítményére többen is felfigyeltek a lelátón.

„Nagyon jó élmény volt a Puskás-Suzuki-Kupa, főleg az, hogy ilyen neves csapatok ellen is megmutathattuk magunkat – tekintett vissza a múlt hétre Keresztes Noel. – Szerintem felvettük velük a versenyt, többször is tudtunk uralni egy-egy mérkőzést. Abszolút mutatta a csapat erejét a bronzérem, csupán kettő gólt kaptunk, kompaktak voltunk hátul, és emellett elöl is csináltunk szép dolgokat. Megérdemeltük a harmadik helyet.”

A Puskás-Suzuki-Kupa némileg befolyásolta második csapatunk felkészülését is, hiszen a 16-17 esztendős játékosok közül többekre is számít Simon Miklós vezetőedző, és ezúttal is rendkívül fiatal kerettel vág neki az NB III-as bajnokságnak a Honvéd. Így aztán a 17. születésnapjához közeledő, 15 felnőttmérkőzéssel rendelkező Keresztes Noel kimondottan rutinosnak számít az együttesben.

„Valóban, nagyon fiatal keretünk van, de abszolút egyben van a csapat – jelentette ki a középpályás. –  Fejben, a játék olvasásában és előre gondolkodásban még van hova fejlődnünk, de szerintem hasonló sikereket érhetünk el, mint az előző szezonban. Úgy érzem, hogy idén már lesz olyan szituáció, amikor nekem is vezető szerepet kell betöltenem a csapatban, bár ott lesz velünk Djordje Kamber, neki még egy kicsivel nagyobb rutinja van (nevet) és rengeteget segít nekünk. Nem érzek magamon terhet, vártam már, hogy nagyobb szerep háruljon rám a felnőttfutballban.”

Keresztes Noelre nagy szerep hárulhat második csapatunk utolsó felkészülési meccsén is, péntek délelőtt az Újpest II otthonában lép pályára a Simon-legénység. Ellenfelünk már túl van a szezon első tétmeccsén (3–1-re kapott ki a Tiszaújváros otthonában), míg a mieink éppen erre gyakorolnak, szerdától már élesben kell helytállniuk.

„Mindenképp győzni megyünk Újpestre, emellett természetesen szoknunk kell még egymást, mert még csak egy felkészülési meccset játszottunk. A Szeged elleni meccsen nem voltam ott, de a beszámolók szerint a vereség ellenére nem volt probléma, fel kell készülni minden lehetőségre. Összességében szerintem ebben a csapatban megvan a potenciál, hogy olyan eredményeket produkáljon, mint az előző szezonban, amikor a negyedik helyen végeztünk” – zárta szavait tehetségünk.


2021. 08. 05. 16:28Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia