Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Akárcsak a felnőttek

Akárcsak a felnőttek

Akadémia

Megjelenés: 2022. 04. 06. 16:29Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Az U15-ös együttesünk is egy egyes döntetlent játszott a Pakssal

A felnőttekhez hasonlóan U15-ös csapatunk bajnoki találkozója is 1–1-el ért véget a Paks ellen.

Ahogy az NB I-ben, úgy itt sem született gól az első félidőben, illetve a fiatalok között is csak tizenegyesből találtak be a zöld-fehérek a kispestiek kapujába. A mieinktől Csákány Norbert a 72. percben volt eredményes, ezzel kialakult az 1–1-es végeredmény.

U15-ÖS BAJNOKSÁG, 16. FORDULÓ

PAKSI FC–BUDAPEST HONVÉD-MFA 1–1 (0–0)

Paksi FC Stadion

V: Petrovics I. (Horváth T., Debreceni K.)

G: Májik (60. – tizenegyesből) ill. Csákány (72.)

Honvéd-MFA: Tompa – Csóri (Szelényi, 62.), Csorba N., Csorba D., Giuliani (Szász, 75.), Botos, Kecskés (Konkoly, 50.), Szénási (Kovács B., a szünetben), Molnár P., Oros-Kovács, Csákány (Beatty, 75.)

Vezetőedző: Mihályi Tamás

Mihályi Tamás: – Nagyon szervezett csapat ellen játszottunk, amelynek védelmét nehéz volt feltörni és sajnos kevés alkalommal sikerült, így nem érdemeltünk ennél többet ezen a mérkőzésen. Több váratlan egyéni megoldásra lett volna szükségünk.

2022. 04. 06. 16:29Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia