Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az akarat rendben volt

Az akarat rendben volt

Akadémia

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Elvesztette hazai veretlenségét U19-es gárdánk

Három hét szünetet követően játszott ismét tétmérkőzést U19-es csapatunk, Pinezits Máté legénysége az MTK-t fogadta a korosztályos bajnokság 6. fordulójában. Ellenfelünk bátor játékkal lepte meg a Honvédot, amely eredményre is vezetett, a félidőre előnnyel vonultak a kék-fehérek.

A második játékrészben próbált erősíteni a kispesti gárda, de az újabb vendégtalálat gyakorlatilag eldöntötte a találkozót. A hajrában Feledy Balázs büntetője után csillant még fel a remény a pontszerzésre, de már nem változott az eredmény, így szezonbeli első vereségüket szenvedték el akadémistáink a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban. Együttesünk jelenleg az ötödik pozíciót foglalja el a tabellán, igaz, dobogós riválisainál egy meccsel kevesebbet játszott le.


U19-ES BAJNOKSÁG, 6. FORDULÓ
Budapest Honvéd MFA
-MTK Budapest 1–2 (0–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V.: Rizk Antonio (Berendi T., Kovács T.)

Gólszerző: Feledy (79. – tizenegyesből), ill. Helembai (34. – tizenegyesből), Horváth A. (52.)
Honvéd: Dúzs – Feledy (Benczenleitner, 82.), Pekár, Nagy Z., Buna – Kovács V., Kárász (László M., 82.), Nagy S. (Kovács D., a szünetben) – Gale, Dénes A. (Győri, 61.), Ulbert (Szabó B., 61.)
Vezetőedző: Pinezits Máté

Pinezits Máté: – Az ilyen meccsekre szokták mondani, hogy taktikai csata folyt a pályán, de fogalmazzunk őszintén: hiába próbáltunk focizni, a mostani rangadó gyenge mérkőzés volt, kevés jó játékkal. Az akarat rendben volt, az áttöréshez szükséges finomság és kreativitás hiányzott belőlünk. Ha nem is jobban, de kicsit bátrabban focizunk és többet megmutatunk magunkból, még így is megszerezhettük volna legalább az egyik pontot. Bár vereséget nem érdemeltünk, talán élesebben vésődik a tanulság, hogy bármi áron fel kell vállalni a játékunkat!

2021. 01. 01. 01:00Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia