Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az első játékrészben futballoztunk jobban

Az első játékrészben futballoztunk jobban

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 10. 22. 21:32Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A második felvonásban mutatott játékon javítani kell a folytatásra

Nulla nullás döntetlent játszottunk a Pécsi MFC otthonában, a találkozót követően így értékelt vezetőedzőnk, Pinezits Máté.

„A második félidő jelentős részében rossz felfogásban és rosszul futballoztunk, ezért egyáltalán nem érdemeltünk volna győzelmet. Viszont, amikor az első félidőben és második egyes részeiben azt a játékot nyújtottuk, amire ez a csapat képes, akkor odakerültünk az ellenfél kapuja elé és nagy helyzeteket alakítottunk ki. Annak örülök, hogy a szezon során már négy olyan mérkőzést is elveszítettünk, amikor iksznél mentünk a győzelemért, most nem így történt, ez pozitívum, de a második félidő nem volt jó, azon javítani kell.“

2023. 10. 22. 21:32Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

Gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a szombati mérkőzésre, ezért a megnövekedett érdeklődés miatt klubunk felvette a kapcsolatot az MTK-val, amely – bár az előírásoknak megfelelően már az első körben megadta a minimális belépőjegyek dupláját – további 60 jegyet szabadít fel a vendégszektorban a biztonsági előírások szem előtt tartása mellett.

2026. 11. 03. | Első csapat

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat