A negyedik nyári edzőmeccsünket az MTK ellen játszottuk a Sándor Károly Akadémián. A gólgazdag mérkőzést a hazai együttes nyerte 4–3-ra. A találkozó után első gólunk szerzőjétől, Medgyes Zoltán kértünk a mérkőzés értékelést.
„Jól kezdtük a meccset, félóra elteltével kettő nullára vezettünk — kezdte balszélsőnk. – A gólokon kívül volt még néhány kontránk, amiből betalálhattunk volna, ehelyett egy oldalszabadrúgásból elkerülhető gólt kaptunk. Sajnos a második félidőt nem kezdtük jól, hamar szerzett két gólt az MTK. Ugyan még sikerült egyenlítenünk, de végül vesztesen hagytuk el a pályát.”
Arra a kérdésre, hogy a második félidei játéknak lehet-e az oka a fáradtság, így válaszolt.
„Kifogásokat nem szeretnék keresni, az ilyen hibákat nem lehet a fáradságra fogni. Minden mérkőzést szeretnénk megnyerni, de a sikerhez ezeket a hibákat ki kell javítanunk, csak akkor tudunk előre lépni.”
Tavaly novemberben a Gyirmót–Honvéd mérkőzésén már láthattunk Medgyes-gólt, igaz, a mostani találattal szemben annak nem örülhettünk annyira, hiszen még Gyirmót-mezben szerezte, mondhatjuk, hogy szélsőnk megkezdte a „törlesztést“.
„Az már a múlt – mondta mosolyogva Medgyes Zoltán. – Most csak arra fókuszálok, hogy szeretnénk a Honvéd bizalmát gólokkal, gólpasszokkal meghálálni, remélem a bajnokságban is így lesz, nem csak most. Az eredményesség érdekében próbálok minél gyorsabban beilleszkedni, szerintem jó úton járok.”
Egy hét múlva a Csákvár ellen hazai pályán tartjuk a főpróbát, majd július végén indul a pontvadászat, remélhetőleg Medgyes-gólokkal és -gólpasszokkal.





