A két együttes tavalyi találkozóin idegenben 1-0-s, hazai pályán pedig 5-0-s vereséget szenvedtünk. Az ellenfélnél vezetőedzői poszton változás történt: Székely Tibor távozott, a kispadon ideiglenesen Süle János fog ülni.
Az ETO legutóbbi három mérkőzését nem tudta megnyerni, az előző fordulóban 1-1-es döntetlent játszott a PAFC-cal. Mi jelenleg a tabellán a 9. helyen állunk 5 ponttal: egy győzelem, két döntetlen és két vereség a mérlegünk. Legutóbb egy szoros mérkőzésen a Diósgyőr otthonában kaptunk ki.
A találkozó pikantériája, hogy az ellenfelet korábban jelenlegi vezetőedzőnk, Dörnyei Balázs irányította, a csapattal négy alkalommal is elhódította a Magyar Kupát. Együttesünkből Vachter Fanni, Krizsan Nikolett és Simona Horváthová is korábban a győrieket erősítette.
A mérkőzésre a belépés ingyenes!
Budapest Honvéd FC – ETO FC
Simple Női Liga, 6. forduló
szeptember 27., szombat, 16.00
Honvéd MFA Utánpótlás Központ




.jpg)
 (1920 x 900 képpont) (23).jpg)