Újabb két fiatal érkezik Martin Masaryk keretébe, ugyanis Pozsár Ramóna és Szabó Jázmin is női csapatunkat erősíti a jövőben.
A 18 éves Pozsár Ramóna az MTK-tól csatlakozik hozzánk, 2016 óta játszott a kék-fehér alakulat utánpótlásában, ahol egészen a felnőttcsapatig jutott, hiszen a 2020/2021-es idényben két bajnoki és egy kupameccsen is pályára lépett ott.
„Kiskorom óta a labdás játékok érdekelnek, már az óvodában is fociztam, sőt hétévesen már a fiúkkal jártam edzésekre Dunakeszin, a sport iránti szeretetem azóta is töretlenül tart, szeretnék a Honvéddal sikeresen szerepelni” – mondta Pozsár Ramóna.
Másik igazolásunk, a szintén 18 esztendős Szabó Jázmin is megfordult az MTK utánpótlásában, 2019 júliusától majdnem napra pontosan két évig szolgálta a patinás pesti gárdát, majd 2022 nyarán szerződött az Újpesthez. A lila-fehérek első csapatában 21 mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben, de az U19-es csapatban is játszott hat mérkőzésen, ezeken 20 gólt szerzett.
„A családomnak köszönhetően ismerkedtem meg a labdarúgással, mindig is csapatjátékos voltam, így a futball korán hozzám nőtt – taglalta Szabó Jázmin. – A Honvédnál kedvezőek a körülmények és a jövőbeli tervekkel is könnyen tudtam azonosulni. Szeretnék a csapattal sikeres szezont zárni a másodosztályban, majd az NB I-ben pedig meghatározó játékossá válni.”






