Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az utolsó pillanatig küzdöttek

Az utolsó pillanatig küzdöttek

Akadémia

Megjelenés: 2021. 05. 25. 16:20Olvasási idő: 1 perc

Közel járt az egyenlítéshez U17-es csapatunk

Sajnos az első kispesti védelmi hibát kihasználta a PFLA U17-es csapatunk hazai bajnoki mérkőzésén. Hátrányban lévő gárdánk a második félidőre tudta igazán felpörgetni a játékot, de az utolsó tíz perc kezdetén egy újabb vendégtalálat érkezett, eldőlni látszott a csata. Akadémistáink azonban nem adták fel, és Kocsis Gergely révén azonnal szépítettek, a hátralevő időben pedig több sanszuk is volt az egyenlítésre. Végül maradt a 2–1-es felcsúti siker, de Farkas Tibor gárdája így is magabiztosan tartja második pozícióját a rájátszásban.

U17-ES BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 13. FORDULÓ
Budapest Honvéd-MFA–PFLA 1–2 (0–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V.: Bálint Dániel (Ruzicska M., Vida S.)

Gólszerző: Kocsis G. (82.), ill. Szabó V. (14.), Kapus (81.)

Honvéd: Schrankó – Bezzeg, Polyák, Tarcson (Polák, 76.), Fehér B. (Ulbert, 76.), Dénes A., Pilter (Haronisz, 86.), Nagy Z. (Kocsis G., 76.), Rácz B., Morvai, Moery (Bakó, 70.)
Vezetőedző: Farkas Tibor

Farkas Tibor: – Szervezett és jól felkészített csapat ellen játszottunk, akiknek ismertük az erényeit mind egyéni, mind csapatszinten. Első félidőben ellenfelünk az első hibánkat góllal büntette, ezen kívül inkább mezőnyjáték folyt a pályán. Kiemelendő a második félidő, amikor mindent megtettünk, hogy kiegyenlítsünk, és ha kapu előtt kicsit határozottabbak vagyunk, döntetlennel hagyjuk el a pályát. Összességében egy jó mérkőzést játszottunk, egy jó csapat ellen. Csak pozitívan nyilatkozhatok a srácokról, akik mindent kitettek a pályára az utolsó pillanatig küzdöttek, ami, ha most nem is, de hosszú távon a hasznukra válhat!

2021. 05. 25. 16:20Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia