Ott kellett lenni és élni a lehetőséggel.
Bár Kocsis Dominik gólját védelmi hiba előzte meg, fiatal támadónk azonban jól érkezett a beadásra, felismerte az adódó lehetőséget, s nem habozott, nem hibázott, a hálóba helyezte a labdát. Ezzel a góllal egyenlítettünk másodszor a montenegrói Arsenal Tivat ellen, mint utóbb kiderült, Kocsis Dominik egyúttal a végeredményt is beállította.
„Mivel nem sikerült nyerni, ezért semmiképpen sem mondhatom, hogy ez a legfontosabb gólom, remélem, hogy lesznek még ennél fontosabbak és győzelmet érőek, az viszont mindenképpen öröm, hogy a találattal megtörtem a jeget, mostanában ugyanis voltak problémáim a gólszerzéssel – mondta Kocsis Dominik. – Pozitívum, hogy odakerülök a kapu elé, minden meccsen volt több lehetőségem, viszont a helyzetkihasználáson javítani kell, ezen dolgozom. Fontos, hogy nyugodtabb legyek, ne kapkodjak, ne görcsöljek, mintha csak edzésen lennék, »be kell verni!«, nincs mese.“
Az Arsenal Tivat elleni mérkőzéssel kapcsolatban fiatal szélsőnk hozzátette, hogy bár mondhatnánk, hogy nem volt tökéletes a pálya minősége, az ilyen helyzetekkel is meg kell birkózni, és mindenképpen eredményesebbnek kell lenni. Ezen dolgozik személy szerint ő is, no meg az egész társaság, hogy jobban menjen majd a tétmeccseken.
„Jól halad a felkészülés, fizikailag és mentálisan is alakul a csapat, van még két és fél hét a rajtig, azt meg kell húzni!“ – hangsúlyozta Kocsis Dominik.





