Új játékosunk komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik. Utánpótlás évei során az AS Roma korosztályos csapatában futballozott, és bár egyszer a felnőtt csapat meccskeretébe is bekerült, később a Pescara színeiben a Serie B-ben mutatkozott be. 2018-ban aztán a Hellas Verona játékosaként – végigjátszva a Lazio elleni bajnokit – a Serie A-ban is debütált.
Pályafutása során szerepelt a Piacenza, a Foggia, a Virtus Lanciano, a CF Montréal, az FK Partizani és az FC Argeș csapataiban is, mielőtt Magyarországra igazolt. Boldor 2023 őszén csatlakozott a győriekhez, ahol gyorsan meghatározó játékossá vált. Első idényében 22 bajnokin és 2 kupamérkőzésen lépett pályára, majd feljutást ünnepelhetett az ETO-val. Az élvonalban összesen 23 NB I-es mérkőzésen, 6 kupatalálkozón és 3 Konferencia Liga-selejtezőn szerepelt, ezeken négy gólt szerzett. A mögöttünk hagyott 2025/26-os idényben 12 bajnokin jutott szóhoz, és tagja volt annak a győri csapatnak, amely bajnoki címet ünnepelhetett az NB I-ben, 56 tétmeccsen 4 gólt és 4 gólpasszt jegyzett. A többszörös román utánpótlás-válogatott védő rutinjával és nemzetközi tapasztalatával fontos erősítést jelenthet számunkra.
Köszöntünk Kispesten, Deian!




