Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Bravúros győzelem Szombathelyen

Bravúros győzelem Szombathelyen

Akadémia

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Háromgólos sikert aratott a Haladás otthonában az U19

Pénteken, a bajnokság 8. fordulójában U19-es csapatunk Szombathelyre, az Illés Akadémiára látogatott. Az már az első percekben kiderült, hogy mind a két csapat felkészült a másikból, egyik gárda sem engedte a másikat kibontakozni, már a labdakihozatalok sem voltak egyszerűek, miután letámadással próbálkoztak a csapatok. Ezáltal nagyon sok párharc és eladott labda jellemezte az első félidőt.

Lendületesen kezdtük a a második etapot, több lehetőségünk is volt a játékrész elején, ezáltal nagyobb területen is tudtunk játszani. A 62. percben Juhász Zsombor fejes gólja hozta meg az áttörést, ezt követően már felszabadultan, teli önbizalommal játszott a csapat. A 82. percben ismét Juhász volt eredményes, megvillantva kivételes rúgótechnikáját 22 méterről bombázott a jobb felső sarokba. Még fel sem ocsúdtak a hazaiak, amikor Csányi Ádám egy szép egyéni megmozdulással biztosította be a győzelmet, amelynek köszönhetően fontos 3 pontot hoztunk el Szombathelyről.

Hamarosan újra találkozik egymással a két együttes, hiszen a 2. fordulóból elhalasztott mérkőzést pénteken, az akadémián pótolják a csapatok.

U19-ES BAJNOKSÁG, 9. FORDULÓ
Illés Akadémia-Haladás–Budapest Honvéd-MFA 0–3 (0–0)
Szombathely, Illés Akadémia Sporttelep

Játékvezető: Rózsa Ádám (Horváth D., Góbi S.)
Gólszerző: Juhász Zs. (62., 82.), Csányi (85.)
Honvéd: Megyeri – Csörgő, Bocskay, László D. (Kocsis, 86.), Hajnal (Németh B., 75.), Csányi (Sikorszki, 86.), Juhász Zs., Fazekas, Kovács D., Bartha, Buna (Varga G., 66.).
Vezetőedző: Simon Miklós

GÓLOK

62' Szögletrúgást végeztünk el, a kapu elé érkező labdát Juhász Zsombor a kapust megelőzve fejelte a a hálóba. 0–1
82' A szombathelyiek kapujától mintegy 22 méterre végezhettünk el szabadrúgást, a leállított labdát Juhász Zsombor lőtte a jobb felső sarokba. Gyönyörű gól volt! 0-2
85' Egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Csányi Ádám kapott labdát a bal oldalon, remekül lépett ki a védők mellett és a kimozduló kapus mellett okosan rúgta a hálóba a labdát. 0-3

Simon Miklós: - Nagyon örültem, hogy csapatként, egységesen tudtunk játszani. Mindenki kisegítette a másikat, az ellenfelünknek szinte esélyt sem adtunk a gólszerzésre, nekünk viszont jó pár lehetőségünk volt, főleg a második félidőben. Az első játékrészben nem volt minőségi a játék, de sikerült fizikálisan úgy felőrölni az ellenfelünket, hogy a második 45 percben föléjük tudtunk kerekedni és abszolút megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Nyilván tudjuk, hogy miben kell még javulnunk és azon dolgozunk, hogy ez sikerüljön.

2021. 01. 01. 01:00Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia