Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Búcsú az akadémiától – Videó!

Búcsú az akadémiától – Videó!

Akadémia

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Ballagási ünnepségen köszöntötték az MFA végzős diákjait

A tavaszi járványhelyzet hatásait a Magyar Futball Akadémia végzős diákjai is megérezhették, hiszen alapjaiban rendezte át a veszélyhelyzet az érettségi előtti felkészülésüket, s az eredetileg április végére tervezett ballagást is eltörölte. A BMSZC Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakgimnáziuma és az MFA vezetősége akkor úgy határozott, hogy nem tartják meg online a rendezvényt, viszont amint lehetőség nyílik rá, személyesen búcsúztatják majd el az akadémistákat.

A vészhelyzet végeztével múlt pénteken kerülhetett sor az ünnepségre, amelyet az akadémia épülete előtt rendeztek meg. Gaál Richárd, az MFA oktatási és szociális igazgatója, s a végzős tanulók osztályfőnöke elárulta, inkább „lezárásnak” nevezték az eseményt, mert az érettségi előtti ballagás pillanata megismételhetetlen és pótolhatatlan.

„Véget ért egy korszak, ez a korszak pedig a kezdetnek a végét jelenti – mondta ünnepi beszédében Gaál Richárd. – Az akadémián töltött évek sok kihívás, megpróbáltatás elé állítottak benneteket, legfőképpen az utolsó pár hónapban. A járvány elvette tőletek az érettségire való felkészülés utolsó időszakát, mintha a széket húzták volna ki alólatok, hiszen tudjuk, hogy az utolsó néhány matekóra kincset ér a vizsga előtt. De sok mindent megtanulhattatok a járványidőszakban, azt, hogy semmi sem állandó és meg kell tanulnotok alkalmazkodni, a változások közepette a lehető legjobban teljesíteni, s emberként tovább tenni a dolgotokat.”


Az ünnepi köszöntők után a BMSZC Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakgimnáziumának igazgatója, Szalayné Kelemen Ildikó átadta az év végi és érettségi bizonyítványokat a tanulóknak, majd hagyományteremtő céllal a végzős diákok közösen elültettek az akadémia előtt egy facsemetét, ezzel szimbolizálva az utánpótlás-nevelés körforgását.

Egressy-plakettet vehetett át a négy éven át tartó kiemelkedő tanulmányi és sportteljesítményéért Irimiás Gergő, s különdíjat kaptak az érettségivel nyelvvizsga-bizonyítványt szerző tanulók: Eördögh András, Fogarassy Máté és Tóth Péter.


A végzős, 12. H osztály tagjai:

Csaba Dénes, Csörgő Viktor, Dúzs Gellért, Eördög András, Fazekas Lóránt, Fogarassy Máté, Földesi Dominik, Hajnal Gergely, Horváth Milán, Irimiás Gergő, Komiszár Kristóf, Kóródi Dávid, László Dávid, Németh Barnabás és Tóth Péter.


2021. 01. 01. 01:00Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia