Ha valahogy ki kell kapnunk, akkor talán így történjen meg a vereség. Kilenc, majd nyolc mezőnyjátékossal futballozva, hősies küzdelmet és alázatos játékot bemutatva. És még így is rettentően fájdalmas, no meg dühítő a zalaegerszegi kupabúcsúnk.
Fájdalmas, hiszen sokkal több volt ebben a meccsben. Most is a fegyelmezetten, taktikusan játszó Honvédot láthattuk, amely a pályán lévő labdarúgók létszámától függetlenül megalkuvást nem tűrően küzdött. Amely előbb egy-, majd kétembernyi hátrányt tüntetett el. Sőt, nemcsak bekkeltünk, hanem támadtunk, sokáig észre sem lehetett venni, hogy melyik együttes futballozik emberhátrányban. Amíg csak egy mínuszban voltunk, tökéletesen kompenzáltuk a 10. percben kiállított Lukas Klemenz hiányát, húsz perccel a kiállítás után vezetést szereztünk, s bár a térfélcserét követően egyenlített a ZTE, a második felvonás derekán ismét előttünk adódtak a nagy helyzetek: Nagy Dominik lövését Gyurján tolta szögletre, ami után Djordje Kamber fejese ment el centikkel a kapufa mellett.
És ahogy említettük, nemcsak fájdalmas, hanem dühítő is a vereség, mivel nem ezt érdemeltük. Természetesen felvethetjük, hogy egyes helyzetekben hozhattunk-e volna jobb döntéseket, de Németh Ádám következetlen és erélytelen bíráskodása sem csökkentette a ráncokat az arcunkon, sőt a győztes zalaegerszegiek is rengeteget mérgelődtek az ítéletek miatt. S amikor egy csapat kilenc, majd nyolc mezőnyjátékkal teszi ki a szívét-lelkét a pályára, akkor bizony dühítő, hogy mégis búcsúra kényszerülünk.
„Gyerünk, gyerünk, fenn a fej, tovább” – hajtotta Horváth Ferenc a játékosait a hosszabbítás második félideje előtt, amit már 2–1-es hátrányban indítottunk, miután Koszta Márk megszerezte a vezetést. Az utolsó húsz percre Gazdag Dániel helyett Batik Bence lett a centerünk, a (megmaradt) játékosok és a stáb még egyszer összekapaszkodott, és bár Horváth Ferenc a második kiállítás után fanyarul megjegyezte, hogy „Lassan kispályán is játszhatunk”, a Honvéd egy pillanatig sem nyújtott kispályás teljesítményt!
Még az utolsó pillanatig is küzdöttünk, a végén már a Batik Bence, Djordje Kamber, Nir Bardea hármassal próbáltunk rohamozni, miközben csak Mohamed Mezghrani és Tamás Krisztián maradt hátul, de hiába, ekkorra már nem maradt erő a csapatban. Persze néhány felháborító ítélet azért a hosszabbításra is jutott, sajnos méltatlan volt a játékvezetés a két csapat teljesítményéhez…
65 percen keresztül egy, majd további 45-ön át két ember mínuszban játszottunk a ZTE otthonában, s bár szenvedéllyel, akarattal, fegyelmezetten futballoztunk, sajnos búcsúzni kényszerültünk a MOL Magyar Kupától.
Keserű szájízzel.
