Két hét után lépett pályára ismét U19-es együttesünk, hiszen az előző fordulóból a PAFC elleni bajnokit májusra halasztották. A húsvéti hétvégén az ellenfelünk az MTK volt, a mérkőzésen először kapott szerepet az U19-es korosztályban a mindössze 15 éves Balogh Zsombor.
A találkozó nem indult jól a mieink számára, hiszen már az első félidőben kétgólos hátrányba kerültünk. A második játékrészben Tarcson Ákos tizenegyesével sikerült szépíteni, az egyenlítés azonban nem jött össze, így 2–1-re győzött az MTK.
U19-ES BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 8. FORDULÓ
MTK BUDAPEST–BUDAPEST HONVÉD-MFA 2–1 (2–0)
Budapest, Salgótarjáni úti Sportközpont
V: Sántha P. (Suszter G., Nagy M.)
G: Horváth A. (27.), Szőke (31.) ill. Tarcson (78. – tizenegyesből)
Honvéd-MFA: Schrankó – Polyák, Tarcson, Fehér B., Nagy S. (Pintér M., a szünetben), Ulbert (Pukhtieiev, 61.), Nagy Z., Kocsis G., Szabó B. (Pilter, 75.), Varga G. (Gera, 88.), Gincsai (Balogh Zs., 88.)
Vezetőedző: Pinezits Máté
Pinezits Máté: – Büszke és csalódott vagyok! Büszkék vagyunk a srácokra, hiszen a leendő, gyakorlatilag egy-két évvel idősebb bajnokcsapat otthonában sokat elárul a teljesítményünkről és a játék képéről, ha az ellenfél alig várja a mérkőzés végét. Bár más utakat járunk, mint az MTK, mégis magas fokú a hiányérzet, mert egyénileg és csapatként is sokat tettek a játékosok a sikerért, ezt mégis csak a későbbi mérkőzéseken arathatják majd le. Ellenfelünknek gratulálunk a győzelemhez és további sok sikert kívánunk nekik.






