Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Csakis csapatként nyerhetünk

Csakis csapatként nyerhetünk

Mérkőzések

Megjelenés: 2022. 03. 19. 19:00Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Nebojsa Vignjevic szerint nem ő a fontos az Újpest ellen, kizárólag a Honvéd sikere számít

Az Újpest ellen különleges találkozó vár Nebojsa Vignjevicre,…

„…mert ez a következő mérkőzés az MTK elleni vereséget követően, amelyen vissza kell térnünk a jó útra, egészen más mentalitással kell futballoznunk, mint azt a legutóbbi fordulóban tettük – kezdte vezetőedzőnk, aki egyébként hét éven keresztül irányította a lila-fehéreket. – Nem én vagyok a fontos ebben a történetben, hanem a játékosaim, az számít csak, hogy vasárnap készen álljanak a meccsre. Nincs rajtam extra nyomás, csak ugyanaz, mint a többi találkozó előtt. A saját csapatomra, a játékosaimra, az edzésekre koncentrálok, semmi más nem lehet ennél fontosabb. Csak egy dolog számít, hogy megfelelő állapotban legyünk Újpesten és jó meccset játszunk.“

Szakvezetőnk határozottan bosszús volt az MTK-től elszenvedett vereség után, rendkívül elégedetlenül értékelt, kiemelve, hogy nem futballoztunk csapatként és kellő fegyelmezettséggel..

„Beszéltem a srácokkal a legutóbbi meccs után, elemeztük a találkozót, de akkor már csak a tanulságokat tudtuk levonni – tette hozzá Nebojsa Vignjevic. – Az én hibám volt, mert a Debrecen elleni találkozó után arról beszéltünk, hogy jó úton járunk, mivel 85 percen keresztül jó mérkőzést játszottunk, és azt hittem, hogy a játékosok megértették, a legfontosabb a fegyelmezettség, a kemény munka és az, hogy csapatként futballozzanak, mert csak így nyerhetünk. Ha nincs meg a szervezettség, ha nem vagy fegyelmezett, ha nem a megfelelő motivációval lépsz pályára, ha nem csapatként akarsz nyerni, akkor bárkivel szemben kikaphatsz.“

Nebojsa Vignjevic megjegyezte, bár beszélni kell a legutóbbi mérkőzésről (ahogy a videózás és a különböző feladatok újbóli átismétlése, további sulykolása, begyakorlása sem maradhatott el a héten), az a három pont már elúszott. Viszont vasárnap itt az újabb lehetőség, az Újpest ellen javíthat a csapat és mutathatja meg, hogy tanult az egy héttel korábbi vereségből.

„Rendíthetetlenül bízom benne, hogy a játékosokban is tudatosul, mi a legfontosabb a pályán – hangsúlyozta Nebojsa Vignjevic. – Az egyéni ambíciók kizárólag a közös céljaink után következhetnek, az egyéni célokat a csapat szolgálatába kell állítani. Fegyelmezettség, motiváció, csapatjáték, türelem, kemény munka és harc. Ezekre van szükség és akkor jó meccset játszhatunk az Újpest ellen. És így lehet esélyünk a győzelemre.“

2022. 03. 19. 19:00Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések