A Merkantil Bank Liga 6. fordulójában 2–1-es győzelmet arattunk a Mezőkövesd Zsóry FC ellen, a találkozót követően így értékelt vezetőedzőnk, Laczkó Zsolt.
„Először is szeretném megköszönni a szurkolóinknak, mert az elmúlt időszak nem úgy sikerült, ahogy ők is és mi is szerettük volna. Nagyon sokat segítettek ma, megint megmutatták, hogy az igazi kispesti hangulatot ők tudják megteremteni, nagy szükségünk van rájuk, ezúttal is így volt, ezért is köszöntjük nekik, hogy mellettünk álltak. Nem volt könnyű a múlt heti mérkőzés után, de a játékosok egész héten nagyon jól dolgoztak, mindenben tudtunk fejlődni. Egy jó Mezőkövesddel játszottunk, nem reális, hogy ők ott vannak a tabella alján. Megnehezítették a dolgunkat, de úgy érzem, hogy csapatként tudtunk funkcionálni, mindenki beletette a saját dolgát a mérkőzésbe, amelyet megérdemelten nyertünk meg. A végét saját magunknak tettük nehézzé, azonban ahogy mondtam, összességében megérdemelt volt a győzelem.“
Szakvezetőnk a következő másfél hetet a magyar válogatottnál tölti, segítve Marco Rossi munkáját, de azért a Honvédra is jut figyelem, hogy minél hasznosabban teljen a csapatnak a válogatott szünet.
„Megbeszéltem mindent a segítőimmel, Djordje Kamberrel és Paulik Istvánnal, egyeztetünk, amikor csak szükséges, tudom, hogy jó kezekben lesz a csapat. A munka megtervezésekor nem a Mezőkövesd elleni mérkőzésből indulunk ki, sokat szeretnénk edzeni, gyakorolni, arra használjuk ezeket a heteket, hogy még jobbá váljon a csapat, hogy fejlődjünk a folytatásra“ – tette hozzá Laczkó Zsolt.





