Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Csodálatos emlékek

Csodálatos emlékek

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Két és fél év után távozik Tonci Kukoc, itt olvashatjátok a búcsúlevelét

Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani! Az előző elnöknek, George F. Hemingwaynek, továbbá minden klubnál dolgozó személynek. A masszőröknek, Lajtaváry Budának, Hollósy Norbinak, Fodor Daninak, Németh Tamara technikai igazgatónak, Sinkó Gábor csapatmenedzsernek, a tulajdonosoknak, a vezetőknek, a médiacsapatnak, orvosoknak, az akadémia dolgozóinak, a takarítóknak, akik a tisztaságra figyeltek, a szakácsoknak, akik minden nap főztek ránk, hogy a játékosok és a dolgozók ott tudjanak étkezni.

Külön szeretnék köszönetet mondani Pandur Róbert szertárosnak, olyan számomra, mintha az apám lenne. Robi, soha nem foglak elfelejteni, nélküled nem működne ez a klub!

Köszönöm a Kispest-tábornak, hogy első pillanattól kezdve, mellettem, a csapat mellett voltak, akkor is, ha jól ment a játék, de akkor is, ha esetleg rosszabbul teljesítettünk. Nagyon sokat kaptunk tőlük, végig támogattak.

A Honvéd meze volt a legfontosabb, megtiszteltetés, hogy ebben a klubban játszhattam, hogy viselhettem a csapat mezét. Soha nem felejtelek el titeket, bár távozom, de a szívemben ott lesztek és magammal viszem az itt gyűjtött élményeket, mindig is szurkolni fogok a klubnak.

Köszönök mindent a csapattársaimnak, öröm volt veletek egy öltözőben lenni, együtt küzdeni egymásért, a klubért és a sikerekért a pályán, a kupagyőzelemmel pedig bekerültünk a klubtörténelembe. Elmegyek, de figyelek rátok, és ha bárki is bántana titeket, akkor az első géppel érkezem, hogy együtt rúgjuk szét a s.ggét.

Megtiszteltetés volt ezt a mezt viselni, minden egyes edzésen és meccsen a legjobbamat akartam adni, büszkén, emelt fővel távozom, mert mindent megtettem a Honvédért.


Minden jót kívánok mindannyiótoknak.

Csak a Kispest!

Tonci Kukoc

76 mérkőzés

25 gólpassz

4 gól

KUPAGYŐZTES


2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub