„Bravó, Zalán!” – harsant Simon Miklós kiáltása Telkiben, második csapatunk edzőmérkőzésének 6. percében. Járt is a gratuláció támadónknak, Kerezsi Zalán futása hamar gólt eredményezett, Eördögh András remek centerezését tíz méterről passzolta a jobb sarokba, vezetést szerzett a kispesti együttes.
Pedig nem volt egyszerű dolga a mieinknek, ellenfelünk az NB III Nyugati csoportját vezető III. Kerületi TVE volt, soraiban korábbi első osztályú labdarúgókkal, a kispadon pedig Kemenes Szabolccsal, aki játékosként 173 tétmeccsen állt a Honvéd kapujában.
Hiába a neves Kerület-játékosok, Simon Miklósnak nemcsak Kerezsit volt oka méltatni, a Honvéd fiataljai megalkuvás nélkül játszottak, nem ismertek elveszett labdát. Bár a labda jobbára a mi térfelünkön pattogott, Dúzs Gellértnek a 90 perc során mindössze egy szabadrúgást kellett hárítania – megtette. Gyors támadóink pedig vércseként csaptak le a lehetőségekre, és lendületes megiramodásaik rendre zavarba hozták az ellenfél védelmét. Így történt a 26. percben is, Kocsis Dominik harcolt meg a labdáért, kitette Kerezsinek, a beadást pedig László Dávid passzolta néhány lépésről a hálóba, megérdemelten lett kettő a Honvéd előnye.
A félidő hajrájában kis híján lemásolták a kispesti csatárok a gól előtti akciót, László lába előtt azonban centikkel elsuhant a labda, előtte pedig Eördögh András is betalálhatott volna egy szép szóló után, de lövését bravúrral védte Steer Bence.
Vendéglátóink hálóőre a második játékrészben is biztos pont volt, hiszen László Dávid gyönyörű tekerését a lécre tolta, a helyére beálló Jeszenszky Ádám pedig Németh Barnabás ziccerénél akadályozta meg a harmadik Honvéd-gólt. Kemenes Szabolcs egy óra után a teljes csapatát lecserélte, de a játék képe nem változott, a kispesti futballisták egyre magabiztosabbak lettek, és labdabirtoklásban is folyamatosan nőttek ellenfelük fölé.
Vezetőedzőnk a lefújás után elégedett mosollyal dicsérte játékosait, a 2–0-s győzelem és a remek csapatjáték miatt is büszke lehetett együttesére.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
III. Kerületi TV –Budapest Honvéd II 0–2 (0–2)
Telki, MLSZ Edzőközpont
V.: Fekete László (Török Zs., Lantos T.)
Gólszerző: Kerezsi (6.), László D. (26.)
III. Kerületi TVE: Steer (Jeszenszky, 61.) – Fazakas (Bori, 61.), Erdei (Nagy T., 61.), Gazdik (Opavszky, 61.), Tóth K. (Németh G., 61.) – Tamási (Szalai, 61.), Kálmán (Czvitkovics, a szünetben), Rabatin (Miskei, 61.) – Remili (Borvető, 61.), Czifrik (Kokenszky, 61.), Rajczi (Mile, a szünetben)
Vezetőedző: Kemenes Szabolcs
Honvéd: Dúzs – Buna (Sani, a szünetben), Pekár, Csörgő, Feledy (Benczenleitner, a szünetben) – Zvara (Török K., a szünetben), Eördögh (Nyitrai, 75.), Kovács D. (Keresztes, 65.) – László D., Kerezsi (Németh B., 65.), Kocsis D.
Vezetőedző: Simon Miklós
Simon Miklós: - Természetesen boldog vagyok, de nemcsak az eredmény, hanem a mutatott játék miatt is. A góljainkon kívül is többször volt védenivalója az ellenfél kapusának, végig azt éreztem, hogy a mi akaratunk érvényesült. Várom már a következő mérkőzést, mert élvezet nézni, hogy milyen felszabadultan játszanak a srácok. Nagyon örülök, hogy ilyen jó játékosaink vannak, biztos vagyok benne, hogy ha kellően türelmesek, szép jövő elé nézhetnek.





