Négy gólos döntetlent játszott a Ferencváros korosztályos gárdájával a Faltusz Zoltán vezette U16-os csapatunk. A Népligetben megrendezett találkozón intenzív 45 perc alatt alakul ki a végeredmény, hiszen mi kétszer is megszereztük a vezetést a 16. percig, hála Oros-Kovács Benedek és Nagy Marcell góljának, de az ellenfél a szünet előtt másodszor is egyenlíteni tudott. A második játékrészben nem változott az eredmény, így 2–2-es döntetlennel zárult a bajnokság 10. fordulója.
Faltusz Zoltán: – Egész héten eltökélten és jól dolgoztak a srácok, ez a mérkőzésen is látszódott. A hozzáállással, a tűzzel, főként az első félidőben mutatott játékkal elégedettek vagyunk, az eredmény miatt viszont maradt hiányérzetünk, ugyanis nyerni mentünk a Népligetbe. Ha ilyen mentalitással játszunk az utolsó két mérkőzésen az ősszel, és nem nehezítjük meg a saját dolgunkat értelmetlenül bekapott gólokkal, ez a csapat és az egyének szárnyalni fognak!
U16, KIEMELT CSOPORT, 10. FORDULÓ
FERENCVÁROSI TC–BUDAPEST HONVÉD MFA 2–2 (2–2)
Budapest, Ferencvárosi TC Népligeti Sportcentrum
V: Gindl Szabolcs (Szeifert, Dévényi)
G: Hajdu (14.), Kostevic (43.) ill. Oros-Kovács (5.), Nagy M. (16.)
Honvéd-MFA: Tompa – Csorba D, Szabó Á., Birtalan, Csóri (Polonkai, a szünetben), Botos, Nagy M., Kovács B., Oros-Kovács (Gyebróczki, 68.), Szlovák (Csákány, 73.), Bernáth (Szelényi, 86.)
Vezetőedző: Faltusz Zoltán






