A két együttes ebben a szezonban már lejátszotta az egymás elleni két bajnokiját, így már csak felkészülési meccsen találkoznak a felek.
A találkozó első félidőjében a „B” csapatunkkal álltunk fel. Debütált új igazolásunk, Koszo Sydney, aki éppen a szegediektől érkezett, Ramor Korina pedig próbajátékon léphetett pályára, szintén első alkalommal. Korina Komárnóból jött hozzánk, egy hete edz a csapattal, jó esély van arra, hogy itt maradjon a Honvéd kötelékében.
A meccs nagy iramban zajlott, sok technikai hibával mindkét oldalon, a helyzetek inkább pontrúgások után alakultak ki.
A második félidőben - akárcsak az előző edzőmeccsen - pályára léptek kulcsembereink is. Néhány veszélyesebb helyzetet feljegyezhettünk mindkét oldalon, gól azonban nem született, így 0-0-val zárult a Szeged elleni felkészülési mérkőzésünk.
Játékosunk, Nagy Eliza így értékelte a meccset: „Sajnos az eredmény 0-0 lett, de mindenki nagyon küzdött. Az első félidőben mi birtokoltuk többet a labdát, csapatként játszottunk, küzdöttünk egymásért, mindvégig segítettük egymást a pályán. A második félidőben szétszórtabbak voltunk, ezért elszalasztottunk sok helyzetet, amiből gól lehetett volna. Én személy szerint nagyon örültem, hogy sokat lehettem a pályán, és erősíthettem a csapatom. Bízom benne, hogy a kemény edzéseinknek meg lesz a gyümölcse, és egyre jobb eredményeket érünk el.”
A héten ismét a Szent Mihály ellen lépünk pályára, szombaton, 13 órától a Szent Gellért Fórumban.
Budapest Honvéd FC – Kész-ST. Mihály-Szeged 0-0 (0-0)
Budapest Honvéd FC: Széchenyi, Katona, Hrelja, Nagy, Ramor, Szabó, Koszo, Hortobágyi, Végh, Gabona, Nádudvari
Cserék: Schildkraut, Sipőcz, Kurkutovic, Váradi, Csuhai, Kós
Vezetőedző: Martin Masaryk
Hétvégén elkezdődtek az utánpótlás felkészülési mérkőzések is. U19-es csapatunk Gödöllőn játszott edzőmeccset, ahol 5-3-ra kikapott.
A hatvani teremtornán szombaton U16-osaink a negyedik helyen végeztek, míg U14-es együttesünk a második lett a hat csapatból. Ebben a korosztályban még egy különdíjat is elhoztuk: a torna legjobb kapusa Nagy Réka lett, akinek ezúton is gratulálunk!





.jpg)
 (1920 x 900 képpont) (23).jpg)