Álomszerűen kezdődött a Honvéd Zalaegerszeg elleni találkozója, hiszen csapatunk már az ötödik percben előnyhöz jutott, s pontosan úgy, ahogyan azt terveztük: sikeres volt a letámadás, Nono szerzett labdát a vendégtérfél közepén, rögtön kiugratta Nenad Lukicot, aki pazarul tekert a kapu jobb oldalába. A nyáron igazolt szerb támadó szezonbeli 12. bajnoki gólját jegyezte, amivel beérte a góllövőlista élén a paksi Ádám Martint.
Bár a riválisnak is volt egy-két ígéretes lehetősége, egyértelműem a Honvéd dominált, Nono szabadrúgása, Zsótér Donát és Nagy Dominik lövése is veszélyes volt, sőt Nenad Lukic kísérleténél is szükség volt Demjén Patrik kezeire, összességében örömteli volt látni, hogy a Honvéd diktálja a tempót, dominálja a félidőt. Egyedül amiatt lehetett hiányérzetünk, hogy csak egy gólt szereztünk, hiszen ha tovább növeljük az előnyünket, talán még egy kis nyugalmat hozott volna a találkozóba.
Ez főleg akkor lett igazán égető, amikor a 41. percben ziccerbe kerültek a vendégek, előbb Koszta Márk, majd Zimonyi Dávid próbálkozott, Szappanos Péter azonban mindkétszer bravúrosan védett, a lefújás előtt pedig jött még egy kispesti gól, formás kontratámadás, s a Lukic, Zsótér, Nagy Dominik, Zsótér kontra végén balszélsőnk lőtt a hálóba! Fontos gól volt, hiszen megdupláztuk az előnyünket, lélektanilag fontos pillanatban, a játékrész vége előtt találtunk be, nem mellesleg Zsótér először volt eredményes a szezon során.
És bár az 1–0-nál nyilván még eggyel jobb a 2–0, tudtuk, hogy ez sem az a „hátradőlős“ eredmény (főleg nekünk), egy góllal bármikor visszajöhet az ellenfél a meccsbe, s ennek szellemében is kellett folytatni a találkozót. Főleg, látva azt, hogy Waltner vendégedző kettőt cserélt a szünetben, a ZTE pedig eltökélten, nagy lendülettel jött ki a folytatásra.
Át is tevődött a játék a mi oldalunkra, a vendégek több veszélyes lehetőséget alakítottak ki, jelezve, hogy tényleg egy pillanatra sem szabad lankadni, és ugyan mi is eljutottunk újfent Demjén kapujáig, a 64. percben Koszta Márk révén szépített a ZTE.
A gólt követően a vendégek továbbra is mentek előre, azonban még ekkor is voltak lehetőségeink, Nagy Dominik, Nenad Lukic, illetve Zsótér Donát is veszélyeztetett, gólt azonban nem sikerült szerezni, így végig izgulni kellett, hogy sikerül-e megtartani a fórt és megszerezni a rendkívül fontos sikert.
Sajnos nem sikerült, a 73. percben egy labdavesztést követően egyenlített a Zalaegerszeg, és ekkor már a vendégek támadtak a győzelemért. A harmadik, három pontot érő találatot végül egyik csapat sem tudta bevinni, az első félidő a mienk volt, a második azonban a kék-fehéreké, ez alapján igazságosnak mondható a döntetlen.
Igaz, ettől függetlenül igencsak fájó és dühítő.
Álomból rémálom.
OTP Bank Liga, 16. forduló
BUDAPEST HONVÉD FC–ZTE FC 2–2 (2–0)
Bozsik Aréna, 2082 néző
V: Erdős József (Király K., Márkus T.)
G: Lukic (5.), Zsótér (45.) ill. Koszta (63.), Lesjak (73.)
Honvéd: Szappanos – Lovric, Baráth, Klemenz, Tamás K. – Nagy G. (Banó-Szabó, 81.) Nono, Hidi – Nagy D. (Balogh N., 69.), Lukic, Zsótér (Májer, 86.)
Vezetőedző: Horváth Ferenc
ZTE: Demjén – Lesjak, Serafimov, Kálnoki-Kis, Bedi – Sankovic, Halilovic (Tajti, a szünetben) – Skribek (Meshack, a szünetben), Spoljaric (Gergényi, 71.), Koszta – Zimonyi (Németh D., 81.)
Vezetőedző: Waltner Róbert





