Az OTP Bank Liga 21. fordulójában a Bp. Honvéd Mezőkövesdre látogat. A kövesdiek pályaválasztása mellett ez lesz a 11. mérkőzés. Az eddigi 10 meccsből idézzünk fel most három emlékezetes találkozót.
Menetelés a bajnoki cím felé
2017.05.06.: Mezőkövesd Zsóry FC–Budapest Honvéd FC 1–5
Az NB I 30. fordulójában a bajnokesélyes Budapest Honvéd látogatott a bennmaradásért küzdő Mezőkövesd Zsóry FC otthonába. A vendégszektor zsúfolásig megtelt, közel ezren látogattak el a fővárosból, buzdításukkal hazai környezetet varázsolva a kispestieknek. A piros-feketék már a mérkőzés elejétől többet birtokolták a labdát, némi meglepetésre mégis a kövesdiek szereztek vezetést.
A 2. félidőben alig telt el öt perc amikor egyenlített a Honvéd. Lanzafame remek szabadrúgását Kamber 5 méterről fejelte a jobb alsó sarokba, 1–1. Az egyenlítés szárnyakat adott a kispestieknek és negyedóra múlva már a piros-feketék vezettek. Lanzafame hozta fel a labdát. Az olasz légiós néhány csel után 14 méterről, a felső lécet érintve lőtt a jobb felső sarokba, 1–2. A 75. percben Kamber után egy újabb kispesti védő vette be a kék-sárgák kapuját, Bobál Dávid a bal oldalon becselezte magát a tizenhatoson belülre, majd a bal felső sarokba csavarta a Honvéd harmadik gólját, 1–3. A 84. percben látványos góllal növelte előnyét Marco Rossi együttese. Lanzafame ívelt Eppelhez, aki a labda átvétele után azonnal a jobb sarokba lőtt, 1–4. A végeredményt végül Lanzafame állította be a 88. percben, amikor a leshatárról kilépő olasz támadó Baráth labdájával 30 métert futott, rávezette Tomás Tujvelre, majd kicselezte az immár Kispesten védő kapust és közelről a hálóba gurított, 1–5.
A mérkőzés után Marco Rossi nemcsak a csapatát méltatta, hanem a kispesti közönséget is: „Most már 99 százalék, hogy a Budapest Honvéd már legalább a második helyen végez, de a történelmet tovább írhatjuk, hiszen három forduló van még hátra és bajnokok is lehetünk. Még szólnom kell a szurkolóinkról, akik félelmetes hangulatot teremtettek, az első pillanattól kezdve az utolsóig óriási erővel biztattak minket.”
Ahogy Marco Rossi megígérte, csapata tovább írta a történelmet és három fordulóval később a Honvéd 14. bajnoki címét ünnepelhette.
Honvéd: Gróf – Bobál D., Kamber, Baráth – King (Villám, 80.), Nagy G., Hidi (Vasziljevics, 37.), Zsótér (Koszta, 85.), Holender – Eppel, Lanzafame.
Vezetőedző: Marco Rossi
Győztes gól a hajrában
2017.08.19.: Mezőkövesd Zsóry FC–Budapest Honvéd FC 1–2
Három hónappal később újra Matyóföldön volt jelenése a kispestieknek. A kispadon ekkor Marco Rossi helyett már a holland Erik van der Meer ült. A vendégszektor ezúttal is megtelt kispestiekkel, és ha már ott voltak, a mérkőzés végéig fergetegesen biztatták csapatukat.
Az első félidőben a Honvédnak több helyzete volt, ezekből egyet sikerült gólra váltania. A 22. percben egy szöglet után, a hosszú oldalon Danilo visszafejelte a labdát, amit Baráth Botond egy méterre a kaputól juttatott a hálóba, 0–1.
A második félidőben jobban kezdtek a hazaiak, visszajöttek a meccsbe és kiegyenlítettek, az utolsó negyedórában aztán újra felpörögött a Honvéd. A 84. percben Lanzafame látványos, ollózva kapufára lőtt labdája után már gólt kiáltott a közönség, de a győztes találatot nem az olasz támadó szerezte: a hosszabbítás negyedik percében Herjeczki bal oldali beadását Kabangu 5 méterről fejelte a kapu bal oldalába, 1–2.
Honvéd: Gróf – Latifu (Deák, 65.), Lovric, Bobál D., Baráth, Laczkó (Kabangu, 71.) – Kamber, Nagy G., Herjeczki – Danilo, Lanzafame.
Vezetőedző: Eric van der Meer
Hibátlan idényrajt
2018.08.12.: Mezőkövesd Zsóry–Budapest Honvéd 0–1 (0–0)
A 4. forduló záró mérkőzését a Mezőkövesd és a Honvéd játszotta. A kispestiek edzője az a Supka Attila volt, aki jelenleg a rivális trénere. A csapat remekül rajtolt, háromból három meccset nyert, így mindenki reménykedett a jó folytatásban. A piros-feketék friss igazolása, David N’Gog még csak nézőként vett részt a mérkőzésen, mint ahogy a csapat karmestere, a sérült Gazdag Dániel is.
Az első félidőben a Honvéd dominált, a mérkőzés jobbára a házigazdák térfelén folyt, a hazaiak szórványos támadásai nem okoztak gondot a kispesti védelemnek.
Szünet után alig telt el hat perc, amikor a Honvéd vezetést szerzett. Vadócz Krisztián ugratta ki a saját térfeléről induló Holender Filipet, aki egy az egyben vezette a labdát Dombó Dávidra, eltolta mellette, majd az üres kapuba gurított, 0–1.
A gól után kiegyenlítettebb lett a játék, a Mezőkövesd igyekezett mindent megtenni az egyenlítésért, a Honvéd védelme azonban jól zárt, a Honvéd-támadások ugyan ritkábbak lettek, viszont mindegyikben benne volt a gólveszély.
A hajrában még Gróf Dávidnak volt egy nagy védése, de az eredmény már nem változott, a Honvéd 1–0-ra győzött, ami azt jelentette, hogy a csapat száz százalékos teljesítménnyel állt a tabella második helyén.
Honvéd: Gróf – Batik, Baráth, Skvorc – Heffler, Nagy G., Vadócz, Pilík (Kamber, 78.), Uzoma – Danilo (Kukoc, 91.), Holender (Lukács, 68.)
Vezetőedző: Supka Attila
IDEGENBELI STATISZTIKA
10 mérkőzés
6 győzelem
0 döntetlen
4 vereség
17 lőtt gól
14 kapott gól
GÓLLÖVŐLISTA
Honvéd
3: Davide Lanzafame
2: Eppel Márton, Holender Filip
A jelenlegi keretből Hidi Patrik, Banó-Szabó Bence, Baráth Botond és Gale Thierry lőtt gólt idegenben a mezőkövesdieknek.
Mezőkövesd
1: Drazic, Bacelic-Grgic, Baracskai, Dragóner, Egerszegi, Kink, Menougong, Moutari, Sajbán M., Strestik, Tóth B., Vajda, Vadnai, Jurina.
LEGEK
Legnagyobb győzelem: 5–1 (2017)
Legtöbb néző: 3 248 (2018)
Leghosszabb győzelmi sorozat: 4 (2017 és 2018 között)





