Az első lehetőségre hat percet kellett várni: Pauljevic lőtte rá a labdát 17 méterről, lövése azonban levágódott a bal oldalon játszó Hangyához, aki átlövésre szánta magát - a kísérlet egy Vasas-védőn felperdülve lett a Vasas kapusáé. A másik oldalon Iyinbor veszélyeztetett egy fejessel, Tujvel bravúrral hárította a jobb alsóba tartó labdát. A 13. percben szabadrúgáshoz jutottunk 19 méterre a kaputól, Holman a léc fölé tekert. Bő tíz perccel később Mamusits beadását pörgette kapu mellé Radó, így 0-0-s döntetlennel ért véget az első félidő.
Az 54. percben Doktorics került helyzetbe a bal oldalon, a hosszú sarkot vette célba, de pár centit tévedett. Mi Hangya jobb oldali szöglete után Ene fejesével veszélyeztettünk, de a Vasas kapusa könnyedén fogta a labdát. Ezt követően a vendégek átvették a játék irányítását, de szervezett védelmünket nem tudták feltörni, így átlövésekre kényszerültek. Az 59. percben Urblík nevéhez fűződött az egyik legveszélyesebb próbálkozás, az angyalföldi középpályás 23 méterről lőtt, de Tujvel hatalmas bravúrral kiütötte a labdát. A 61. percben cserélt Laczkó Zsolt: Holman helyére Keresztes érkezett, és húsz perccel később meg is mutatta, miért volt jó döntés az ő beállítása. A 82. percben Benczenleitner adta be a labdát jobbról, a középen érkező Keresztes pedig jobbal, kapásból a bal alsóba helyezett. (1-0)
A 87. percben megfogyatkoztunk: Németh kibújt Ene szorításában, védőnk hátulról visszarántotta a támadót, így a játékvezető azonnal kiállította.
A Vasas nagy helyzetig azonban nem jutott el a hajrában, így egygólos győzelemmel búcsúztunk a 2024-es naptári évtől az ősi rivális ellen.
Budapest Honvéd FC–Vasas FC 1–0 (0–0)
Budapest, Bozsik Aréna, 2970 néző. Vezette: Antal Péter (Mohos Milán, Dobos Dávid)
Honvéd: Tujvel – Bévárdi, Pauljevics, Ene, Benczenleitner, Hangya – Holman (Keresztes N., 61.), Kesztyűs B. (Sigér Á., 90+4.), Somogyi Á. – Ihrig-Farkas (Pekár I., 90.), Medgyes Z. (Csilus T., 90.). Vezetőedző: Laczkó Zsolt
Vasas: Kiss Á. – Lehoczky, Otigba, Iyinbor, Doktorics – Cseke B. – Mamusits (Bodnár G., 32.), Kapornai (Németh B., 60.), Urblík J. – Tóth M. (Rácz B., 71.), Radó. Vezetőedző: Pintér Attila
Gól: Keresztes N. (82.)
Kiállítva: Ene (87.)





