Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Dupla terhelés

Dupla terhelés

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 10. 16. 15:13Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Kerezsi Zalán sűrű hétvége elé néz, de élményként tekint erre

Nincs könnyű feladata második csapatunknak a héten, hiszen a szerdai Ferencváros II elleni mérkőzés után, vasárnap újabb megméretés vár Simon Miklós együttesére, az ESMTK látogat Kispestre. Kerezsi Zalán meghatározó embere a keretnek, viszont hétközi meccsen nem tudott pályára lépni, mert a találkozót megelőző nap még az U19-es válogatottal játszott Eb-selejtezőt, ahol továbbjutott a magyar csapat a tavaszi elitkörbe, fiatal játékosunk ráadásul az Észtország elleni összecsapáson gólpasszt is adott.

„Kemény csoportra készültünk – idézte fel Kerezsi Zalán a hazai rendezésű Eb-selejtezőt . – Tudtuk, hogy a fehéroroszok nem gyengék, az osztrákokat az első kalapból sorsolták, ők voltak a csoport esélyesei előzetesen, illetve az észteket sem szabadott leírni, így nehéz négyesnek számított a miénk. De az volt a célunk, hogy kvalifikáljuk magunkat az elitkörbe és ha tudjuk, nyerjük meg a kvartettet, mert az előny lesz számunkra a továbbiakban, ez szerencsére sikerült is.”

Az ünneplésre nem maradt sok idő, hiszen kedden ért véget a selejtező, másnap meg a Fradi második csapata elleni bajnoki, amelyen Kerezsi még nem játszott, azonban a lelátóról figyelte a társait. Fiatal támadónk hozzátette, nyerhetőnek tűnt a mérkőzés, egy kicsi plusz hiányzott volna ehhez. Vasárnap pedig jön az újabb forduló, az ESMTK nem ígérkezik könnyű ellenfélnek,  a csapat a tabellán 11., viszont a hatodik legkevesebb gólt kapta csak.

„Rendkívül stabil csapat lesz az ellenfelünk ellenfelünk – tért ki a hétvégi bajnokira Kerezsi Zalán. – Kemény mérkőzés lesz, ezt el lehet mondani az előző szezonbeli meccsekből kiindulva is, míg a mostani idényben több kevés gólos találkozójuk is volt, szóval most is nehéz, szoros összecsapást várok, de bízunk a jó eredményben.”

Ne haladjunk azonban ennyire előre, hiszen Kerezsi Zalánnak először az OTP Bank Ligában, a Fehérvár ellen lesz jelenése, ez lesz a negyedik olyan alkalom, amikor Horváth Ferenc tétmeccsen az első csapat keretében számol az utánpótlás-válogatott támadóval, aki a Nyíregyháza elleni Magyar Kupa-meccsen lépett pályára.

„Örülök, hogy ott lehetek szombaton Székesfehérváron, nyilván így sűrűbb lesz a hétvége, mint általában, viszont ez nem jelent terhet számomra – mondta büszkén támadónk . – Hatalmas élmény keretben lenni az NB I-ben, ha nyerni is tudnánk, az külön öröm lenne és extramotivációt jelentene vasárnapra is, hogy mindkét találkozóról győztesen menjünk haza.”  

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 12. FORDULÓ

Budapest Honvéd FC II–ESMTK

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Október 17., vasárnap, 11:00

V.: Katona Balázs

2021. 10. 16. 15:13Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések