Március 16-án függesztette fel a Magyar Labdarúgó Szövetség a bajnokságokat, játékosaink azóta egyéni edzésterv szerint, otthon készülnek, sorozatunkban pedig az NB I-es kerettagok napjairól számolunk be – vírusnapló, 2. rész, Hidi Patrikkal.
Feladta a leckét Gazdag Dániel Hidi Patriknak, hiszen válogatott középpályásunk azt kérte csapattársától, hogy a március 29-én 16 hónapos kisfiával passzoljanak legalább négyet, a Hidi család azonban teljesített a próbát, sőt a kis Patya nemcsak passzolásban, hanem labdavezetésben is jeleskedett!
„Jól vagyunk, minden rendben velünk – kezdte Hidi Patrik. – Már reggel elmentem futni, miután hazaértem, jöhetett a közös reggeli. Reggelente futás a program, délután pedig otthon edzem, amikor jó idő van, akkor teraszon, most a lakásban oldom meg ezt a feladatot. A combsérülésem miatt Hajdú Attila gyógytornászunktól is kaptam gyakorlatokat, ebből a szempontból minden rendben, de rossz egyedül, rossz foci nélkül, és az is nehéz, hogy nem tudjuk, meddig tart ez az állapot.”
Hidi Patrik hozzátette, így több idő jut a családra, a párjára és kisfiára, ami természetesen jó dolog, ezzel együtt az ő élete is felborult azzal, hogy odalett a megszokott ritmusuk, nincsenek edzések, nincsenek meccsek. Középpályásunk elmondta, pozitívum, hogy most még el lehet menni futni, ha további szigorítások következnek, az még nehezebbé teszi majd a helyzetet, a formában maradást.
„Próbálunk minél többet foglalkozni a picivel, mesét nézünk, játszunk, a közelben van egy erdő, az elhagyatottabb részére elmegyünk sétálni, aztán ebéd után alvás, játék, így telnek a napjaink. No meg persze főzés, mosás, takarítás, segítek a házimunkában – jegyezte meg Hidi Patrik, a háttérben pedig párja helyeselt. – Az étkezésre nagyon kell figyelni, főleg így, hogy egész nap itthon vagyunk, nem is szabad ugyanúgy táplálkozni, kisebb a terhelés, ezért kevesebbet ehetünk.”
A beszélgetés végén pedig jöhetett a vírusnapló továbbpasszolása, Hidi Patrik pedig Batik Bencét hívta ki, és ahogy az alábbi videóban láthatjuk, egy gumilabdával kell ötöt dekáznia.




