Kerezsi Zalán gólja pontot ért a Nyíregyháza elleni, 1–1-re végződő bajnokin. A jegyzőkönyvet nézve két perc alatt két gól született 2024 első, a Bozsik Arénában rendezett tétmérkőzésén, ugyanis Novák Csanád a 45. percben szerezte meg a vendégeknek a vezetést, a 46. percben jegyzett egyenlítő gólra azonban bő negyedórát kellet várnunk, hiszen a nyíregyházi támadó az első felvonás végén volt eredményes, míg a szezonbeli hetedik bajnoki találatát szerző házi gólkirályunk a második félidő 22. másodpercében talált a hálóba.
Elégedettek lehetünk az egy ponttal?
Azt nem mondanám, hogy a döntetlen felér számunkra a győzelemmel, de mindenképpen értékes eredmény a bajnokság legjobb csapata ellen. Jó mérkőzést játszottunk, annyiban van hiányérzetem, hogy magunkhoz képest kevés lehetőséget alakítottunk ki. A támadásvezetésekbe becsúszott egy-egy pontatlanság, ezeket a Nyíregyháza, jó csapat lévén meg is büntette.
Miben változtattunk a második félidőben, ami azonnal egyenlítést eredményezett?
Sose jó úgy az öltözőbe menni, hogy közvetlen előtte kapsz gólt, azonban az, hogy szinte azonnal válaszolni tudtunk rá, az a csapat és a szakmai stáb erejét mutatja. A szünetben csak annyit kellett változtatnunk, hogy amit a mérkőzés előtt megbeszéltünk, azt meg is pontosan végre is hajtsuk. A labdaszerzést követően szépen akciót vezettünk, jó helyre mentek a passzok, majd Krajcsovics Ábel szépen tört be a bal szélről és pontos labdát adott a hosszúra, amit sikerült a hálóba továbbítanom.
Hat mérkőzés óta veretlenek vagyunk.
Idén folytattuk, amit tavaly év végén abbahagytunk. A védekezésre nagy hangsúlyt fektettünk, a csapat stabilitása a fő feladat, mindez többnyire működik. Hátul nehezebb minket feltörni, kevés ziccert engedünk az ellenfeleknek, azonban sokat kell még fejlődni, a támadásokra is fókuszálnunk kell, ott egyelőre több a hiba. Ha azt is sikerül fejleszteni, sokkal eredményesebbek lehetünk.





