Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egy győzelem, egy bronzérem

Egy győzelem, egy bronzérem

Akadémia

Megjelenés: 2021. 06. 01. 20:02Olvasási idő: 1 perc

U15-ös csapatunk nyert, U14-es gárdánk vereséggel búcsúztatta a szezont

U15-ös csapatunk a 22. fordulóból elhalasztott mérkőzésen fogadta a Nyíregyházát. A találkozó érdemi része a második félidőbe sűrűsödött, hiszen a 0–0-s első játékrészt követően két gólfelelősünk, az egyaránt 18-18 találattal rendelkező Simon Benedek és Kruppai Adrián vezérletével háromszor volt eredményes a kispesti gárda, és magabiztos sikert aratott.

U15-ös együttesünk továbbra is második helyen áll a bajnokságban, de vesztett pontok tekintetében jobban áll a listavezető PFLA-nál, így reális esélye van a bajnoki cím elhódítására.

U15-ÖS BAJNOKSÁG, 22. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd-MFA–Nyíregyháza Spartacus FC 3–0 (0–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V.: Mérei Levente (Gendur K., Petrovszki Zs.)

Gólszerző: Simon B. (45.), Kruppai (57. – tizenegyesből, 76.)

Honvéd: Tompa – Vas (Kerezsi M., 55.), Czenky, Szamosi Á. (Benczik, 55.), Szvétek, Kaczvinszki, Balogh Zs., Szabó Sz. (Magyar, a szünetben), Tóth L. (Kiss V., 65.), Kruppai (Birkás, 77.), Palócz (Simon B., a szünetben)
Edző: Bogdánfi Márton

Az utolsó forduló előtt is szinte biztosnak tűnt, hogy a Honvéd-MFA U14-es csapata a 3. helyen fejezi be a szezont, ez a Pécs elleni mérkőzést követően matematikailag is biztossá vált. Takács László együttese az első félóra után került hátrányba a szezonzárón, de Szlovák Áron találatával a mieink még a fordulás előtt egyenlítettek.

A második játékrészben a PMFC megszerezte a győztes találatot, így vereséggel búcsúztatta az idényt U14-es gárdánk, de a megszerzett bronzérem így is szépen csillog fiataljainkon.

U14-ES BAJNOKSÁG, 30. FORDULÓ
PMFC–Budapest Honvéd-MFA 2–1 (1–1)
Pécs, PMFC Kovácstelep Sporttelep

V.: Patai Balázs (Kövesdi T., Lovász B.)

Gólszerző: Balogh B. (30.), Turi (53.), ill. Szlovák (39.)

Honvéd: Baráth (Papp L., a szünetben) – Hecler, Botos, Molnár-Czétényi (Bencsetler, 57.), Giuliani (Beatty, 57.), Nyers (Kőszegi-Hoffmann, 62.), Csákány, Molnár P. (Szász, 62.), Szelényi (Birtalan, 50.), Farkas D. (Milicz, 57.), Szlovák
Vezetőedző: Takács László

2021. 06. 01. 20:02Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia