Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egy másik sportág

Egy másik sportág

Akadémia

Megjelenés: 2021. 09. 04. 21:24Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Egy nullára győzött második csapatunk

„Nagyon várom az első gólomat!” – jelentette ki a hét elején a 16 esztendős Szűcs Tamás, aki a szerdai, Kozármisleny elleni találkozón már egy gólpasszt kiosztott, most pedig remek győztes találatot lőtt a Mohács otthonában. A Budapest Honvéd második csapata szenvedve, de 1–0-ra győzött a sereghajtó ellen, így őrzi százszázalékos idegenbeli mérlegét, emlékezhetünk tavaly is a bajnokság legjobbja volt vendégként Simon Miklós gárdája. A mérkőzés 71. percében Fábiánkovits István is pályára lépett, aki mindössze egy hete játszotta első tétmeccsét az U19-es korosztályban, most pedig a felnőttek között is debütálhatott.

Második csapatunk négy győzelemmel és két vereséggel az NB III Közép csoportjának negyedik helyén áll, 12 ponttal, akárcsak a bronzérmes Monor.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 6. FORDULÓ
B Build Mohács–Budapest Honvéd FC II 0–1 (0–1)
Mohács, Újvárosi Stadion

V.: Borbás Bottyán (Ring K., Topánszki Sz.)

Gólszerző: Szűcs T. (45.)

Mohács: Farkas M. – Forró, Kocsis A., Brukner (Menyhei, 62.), Izsák (Marton, 81.), Ignácz, Dér, Vég, Schmidt (Kiss I., 62.), Gellén (Spannenberger, 62.), Müllerlei (Nagy Zs., 62.)
Vezetőedző: Gvanduk János

Honvéd: Dúzs – Varga G. (Feledy, a szünetben), Szabó T., Nyitrai, Németh B. (Krajcsovics, 86.), Kárász, Rácz B. (Nagy S., a szünetben), Szűcs T. (Tarcson, 60.), Sani, Keresztes (Fábiánkovits, 71.), Kamber
Vezetőedző: Simon Miklós

Simon Miklós: – Nem tudom, hogy milyen sportágat láttam a pályán, de 1–0-ra győztünk. A srácokkal tettünk egy fogadalmat, hogy senkivel nem beszélhetünk a mérkőzésről, ehhez szeretném én is tartani magamat. Annyit azonban elmondhatok, hogy Szűcs Tomi remek teljesítményével és nagyszerű átlövésével megnyertük a találkozót.

2021. 09. 04. 21:24Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia