Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egy meccsjegy ára!

Egy meccsjegy ára!

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Szurkolói összefogás indult az egészségügyi dolgozók megsegítésére

„Hiányoznak a meccsek, a hangulat, a játék. Nem hiányozhat azonban az összefogás!“

Így kezdődik szurkolóink felhívása arra a jótékonysági akcióra, amelynek keretében a Szent László Kórház számára szerveztek gyűjtést, segítve a rendkívüli helyzetben helytálló orvosok és egészségügyi dolgozók munkáját. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhaz egy mérkőzésbelépő árával, de aki teheti, „a sör árát“ is hozzácsaphatja az utaláshoz. Az adományokat a KLTE számlaszámára (MAGNET Magyar Közösségi Bank 16200113-00270179, közlemény: „maradjotthon“) várják, s az adakozókat egyúttal arra is kérik, hogy a kedvenc, mérkőzésen készült fotójukat is küldjék el a KLTE Facebook oldalára, hogy legalább a virtuális térben ismét találkozhassunk.

Etesd a dokit

Törzsszurkolóink becsatlakoztak az „Etesd a dokit" mozgalomba is, amelynek célja, hogy az egészségügyben dolgozó szakembereknek ellátást biztosítsanak a rendkívüli helyzetben. Az akció keretében a kispesti drukkerek saját költségükön pizzákat, vízeket szállítanak több fővárosi egészségügyi intézménybe, s ehhez a kezdeményezésükhöz ugyancsak örömmel fogadnak hozzájárulásokat: akár utalással, akár étel-ital felajánlásával segíthetitek a jó célt.
A kezdeményezést az alábbi számlaszámon segíthetitek:

Filippov Gergely
11600006-10000006-12865973
Közlemény: „korona“


2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub