Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egy pont a Kisvárda ellen

Egy pont a Kisvárda ellen

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 02. 04. 20:50Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Sajnos ezúttal sem ért győzelmet a vezető gólunk, Lukic találata után egyenlíteni tudtak a tabellán harmadik vendégek

Szívmelengető látvány volt, ahogy sorra érkeztek a gyerekcsoportok a Bozsik Aréna lelátója felé, mosolygós kis lurkók rohantak fel a lépcsőn, integettek, kiabáltak lelkesen vagy éppen kabalaoroszlánunkkal, Leóval fotózkodtak. Így ha már zárt kapu mögött is kellett fogadunk a Kisvárdát, bízhattunk abban, hogy a pre-akadémián és a partneregyesületünknél szereplő játékosaink, illetve a környékbeli iskolák tanulói egy kispesti győzelem élményével mehetnek haza a viharos szélben, csípős hidegben megrendezett meccsen.

Ehhez persze nagy szükség lett volna az említett kispesti győzelemre, s ennek megfelelően is indítottuk a találkozót, Nenad Lukic már a második percben helyzetbe került, Hindrich azonban védeni tudott.

Még.

Egy félidővel és egy perccel később azonban már tehetetlen volt a kisvárdai kapus, a térfélcserét követően ugyanis ismét, előttünk adódott az első helyzet. Cirkovic próbálkozása lövésnek nem lett a legjobb, ellenben éppen Nenad Lukicot találta meg, házi gólkirályunk pedig a kaputól 13 méterre higgadtan átvette azt és a jobb alsó sarokba lőtt.

A két Lukic-Hindrich párharc között sem telt eseménytelenül a meccs, igaz, a kezdeti kispesti helyzet után a Kisvárda birtokolta többet a labdát, a félidő derekán Szappanos Péternek be is kellett mutatnia egy nagy és egy még nagyobb védést. Ekkor egyébként már Vidar Jónsson is a pályán volt, mivel a 13. percben Albi Doka és Leoni ütköztek, védőnk fájdalmasan terült el a földön, az ápolást követően még visszatért, de végül a 19. percben le kellet cserélni. Nagy baj nincs, Doka pedig bal szeme felett bokszolókat idéző monoklival ünnepelte Lukic gólját. (Amely egyébként a második Honvéd-találat is lehetett volna, mivel keretbe foglaltuk a félidőt és a hajrában is nekünk voltak helyzeteink, de Brandon Domingues és Maxim Plakushchenko lövése is célt tévesztett.)

Idén tehát másodszor is megszereztük a vezetést, ami mindenképpen örömteli, annak már azonban kevésbé örülhettünk, hogy riválisunk ezúttal is betalált a kapunkba: a 73. percben Szpaszics távoli, szitáló lövését még hárította Szappanos Péter, a kipattanó labda viszont Ilievksi elé került, aki közelről a hálóba lőtt.

Az utolsó negyedórában mindkét csapat ment előre a győztes gólért, látszott, hogy egyik fél sem lett volna elégedett a döntetlennel, végül viszont mégis be kell érniük az egy ponttal. A bajnokságban harmadik Kisvárda iksz egyben az idei első pontszerzésünk, ami mindenképpen pozitívum, 2023 első Honvéd-sikere viszont még várat magára.

A lefújást követően csapatunk kiment a C-lelátón helyet foglaló, mintegy hatszáz gyerekhez, megköszönve a biztatást és ahogy láttuk, több játékosunk is mez nélkül jött be az öltözőbe, s biztosak vagyunk benne, hogy – a nehéz helyzetünk és a sikertelenség ellenére – a gyerekek számára nagy élmény volt a meccs, sokat adtak nekik a közös képek, a megszerzett ereklyék.

És ha az eredmény nem is, ez tényleg szívmelengető.

OTP BANK LIGA, 18. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–1 (0–0)
Budapest, Bozsik Aréna, zárt kapuk mögött

V: Antal Péter (Belicza, Bornemissza)
G:
Lukic (48.) ill. Ilievski (74.)

Honvéd: Szappanos – Prenga, Cirkovic, Capan – Doka (Jónsson, 19.), Mitrovic, Plakushchenko (Gomis, a szünetben), Benczenleitner (Tamás K., 64.) – Samperio (Ennin, 80.), Lukic (Kocsis D., 64.), Domingues
Vezetőedző: Dean Klafuric

Kisvárda: Hindrich – Hej (Karabelyov, 72.), Kovacic, Jovicic, Leoni – Navratil (Spasic, 72.), Melnyik, Ötvös, Camaj (Alic, 85.) – Mesanovic, Makowski (Ilievski, 55.)
Vezetőedző: Török László

2023. 02. 04. 20:50Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub