Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egy sima, egy fordított

Egy sima, egy fordított

Akadémia

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Az UTE együttesét fogadta U15-ös és U14-es csapatunk

Nem járt rosszul az a futballbarát, aki a Honvéd–UTE U15-ös bajnokit választotta péntek délutáni programjának, hiszen izgalmas, végletekig kiélezett összecsapást játszottak a fiatalok. A mieink Kruppai Adrián révén hamar betaláltak, de a félidő derekára a lilák már megfordították a találkozót. A 35. percben szintén rosszul jött ki együttesünk egy ütésváltásból: hiába egyenlített Simon Benedek, fél perccel később újra a vendégeknél volt az előny.

A hajrában a Honvéd ismét visszajött a meccsbe, ezúttal Balogh Zsombor volt eredményes, de az újpestieknek erre is volt válasza: három perccel a lefújás előtt megszerezték a győztes gólt, s három ponttal távoztak Kispestről. Isa Gábor legénysége elvesztette makulátlan mérlegét, de a vereség ellenére is vezeti az U15-ös bajnokságot.

U15-ÖS BAJNOKSÁG, 10. FORDULÓ
Budapest Honvéd-MFA–UTE 3–4 (2–3)
Honvéd-MFA Utánpótlásözpont

V.: Ifj. Czakó Tibor (Gajzágó I., Gajzágó I.)

Gólszerző: Kruppai A. (4.), Simon B. (35.), Balogh Zs. (70.), ill. Földi (10. – tizenegyesből), Balogh D. (23., 87.), Bertók (35.)
Honvéd: Molnár – Vas (Magyar, 66.), Kiatipisz, Kaczvinszki (Lajcsik, a szünetben), Balogh Zs., Simon B., Szabó Sz. (Szabó B., a szünetben), Tóth L., Tóth Gy., Kruppai A. (Kiss V., 75.), Palócz
Vezetőedző: Isa Gábor


U14-es csapatunk örömteli, de kevésbé izgalmas mérkőzésen múlta felül a lilákat. Birtalan Balázs elemében volt az első játékrészben, mesterhármasa mellé Kőszegi-Hoffmann Dániel és Nyers Ádám szúrt oda egy-egy találatot, a szünetre már el is dőlt a csata.

A fordulás után is a Honvéd dominált, Csákány Norbert, Bencsetler Máté és Szelényi Márk is feliratkoztak a góllövők közé, így 8–0 lett a találkozó vége. Fiataljaink továbbra is veretlenül vezetik az U14-es pontvadászatot.

U14-ES BAJNOKSÁG, 10. FORDULÓ
Budapest Honvéd-MFA–UTE 8–0 (5–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V.: Ilyés Máté (Róka K., Pusztai G.)

Gólszerző: Birtalan (13., 14., 39.), Kőszegi-Hoffmann (29.), Nyers (32.), Csákány (61.), Bencsetler (76.), Szelényi (78.)
Honvéd: Baráth (Papp L., a szünetben) – Bencsetler, Botos, Szénási (Szász, a szünetben), Kőszegi-Hoffmann (Szelényi, 53.), Gáspár D., Molnár P. (Szvétek, 53.), Birtalan (Csákány, a szünetben), Nyers (Szlovák, 53.), Oláh O., Beatty
Vezetőedző: Takács László

Takács László: - Ebből a mérkőzésből messzemenő következtetéseket nem szabad levonni, a hozzáállás rendben volt, a csapatjáték lehetett volna jobb is. Várjuk a következő hetek mérkőzéseit, amikor a bajnokság élmezőnyéhez tartozó csapatokkal találkozunk majd!

2021. 01. 01. 01:00Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia