Öt fölényes győzelemmel, 27–1-es gólkülönbséggel állt a táblázat élén a fordulót megelőzően a Honvéd-MFA U16-os korosztálya. A csapat játékára, harciasságára a Vasas elleni bajnokin sem lehetett panasz, de a vendégek jobban sáfárkodtak a helyzeteikkel, így elvitték a három pontot Kispestről.
Az angyalföldiek a 7. minutumban szereztek vezetést, amelyet számtalan Honvéd-gól követhetett volna, de csatáraink ezúttal el voltak átkozva. Ahogy az lenni szokott, a futball megbüntette a kihagyott lehetőségeket, a második félidő derekán már kettő volt a piros-kékek előnye. Tíz perccel a vége előtt Fábiánkovits István révén egyre zárkóztunk, és még az utolsó pillanatokban is volt a mieinknek labdája a döntetlenhez, de maradt az 1–2, az angyalföldiek örülhettek a végén.
Nagy Mihály gárdája így lecsúszott az első helyről, igaz, kevesebb meccset játszott, és vesztett pontok tekintetében jobban áll a listavezető Ferencvárosnál.
U16-OS BAJNOKSÁG, 8. FORDULÓ
Budapest Honvéd-MFA-Vasas Kubala Akadémia 1–2 (0–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V.: Juhász Dániel (Benedek Zs., Malmos N.)
Gólszerző: Fábiánkovits (81.), ill. Farkas J. (7., 62.)
Honvéd: Gyetván – Bakó, Burger, Horváth K. (Szántó, 72.), Kis K. (Knolmár, 72.) – Mihály, Kalocsány, Menyhárt (Tóth L., 63.) – Fábiánkovits, Átrok (Tóth Gy., a szünetben), László M. (Braun, 76.)
Vezetőedző: Nagy Mihály
Nagy Mihály: – Nagy iramú, magas színvonalú találkozót játszottunk egy remek ellenféllel. Az első félidőben a szezon legjobb játékát mutattuk, és a kapott gól ellenére el tudtuk volna dönteni a meccset, de nem sikerült. A játék építésben elkövettünk két hibát, amit a Vasas gólokkal büntetett. A csapat erős mentalitással játszott, végig küzdött, de ez nem volt most elég. A győzelmeinket sem értékeljük túl, most is inkább tanulunk ebből a mérkőzésből.






