Miközben utánpótlás-játékosaink épp a megérdemelt nyári vakációjukat töltik, korosztályos csapataink vezetőedzőit arra kértük, hogy értékeljék a mögöttünk álló, 2021/2022-es szezont. U19-es, U17-es és U16-os együttesünk után az U15-ös gárdánk kerül a fókuszba, amely a 3. helyen zárta az idényt.
A bajnokság felénél az ötödik helyen állt a tabellán az U15-ös együttesünk, az idény végére azonban – a tavaszi hétmeccses veretlenségi szériának is köszönhetően – sikerült két helyezést is javítania, így bronzérmet szerzett a Honvéd-MFA. Mihályi Tamás tanítványai a 22 forduló alatt 13 győzelmet 3 döntetlent és 6 vereséget gyűjtöttek, emellett a kispestiek kapták a legkevesebb gólt (30), illetve a második legtöbbet lőtték (56) a mezőnyben. Utóbbiban nagy szerepet játszott a Szlovák Áron (10), Oros-Kovács Benedek (8), Szelényi Márk (8) hármas, amely a találatok 46,42 százalékát jegyezte. Oros-Kovács ráadásul a télen szerződött klubunkhoz, így a tavaszi szezon legeredményesebb Honvéd-játékosának mondhatja magát az U15-ös korosztályban.
„Hosszú és tartalmas szezon van mögöttünk, amiben lehetőségünk volt egyénileg és csapatszinten is fejlődni – kezdte szezonzáró értékelését Mihályi Tamás, az U15-ös csapat vezetőedzője. – Érdekesség, hogy szinte ugyanaz mondható el a két félévről, az őszi és a tavaszi rajt sem sikerült, ennek ellenére mindkét félszezonban produkált a csapat egy hosszabb sorozatot, melynek egyéni teljesítményekben és játékban a DVTK, a Győr és az FTC elleni mérkőzés volt a csúcsa. Hiányérzet is maradhat bennünk, mert volt pár meccs, amely nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, ennek ellenére büszkék vagyunk a játékosokra, mert nagyon sok munkát tettek bele ebbe az évbe, és megemlíteném azokat a srácokat, akik hosszabb kihagyás ellenére is a csapattal voltak végig. Külön öröm, hogy hat 2008-as születésű labdarúgónknak is tudtunk játéklehetőséget biztosítani ebben a korosztályban, és tizenegy 2007-es játszott az U16-os bajnokságban. Gratulálok és büszke vagyok a srácokra, sok sikert kívánok nekik a következő szezonra.”
A BUDAPEST HONVÉD-MFA SZEREPLÉSE AZ U15-ÖS KIEMELT BAJNOKSÁG 2021/2022-ES SZEZONJÁBAN
22 mérkőzés
13 győzelem
3 döntetlen
6 vereség
56 lőtt gól
30 kapott gól
Házi gólkirály: Szlovák Áron, 10






