Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egyértelmű a cél

Egyértelmű a cél

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 09. 24. 15:43Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Szezonbeli harmadik bajnoki győzelmére hajt a Honvéd Gyirmóton

Összesen három, ebből Gyirmóton egy NB I-es meccset játszott eddig a Budapest Honvéd (erről ITT olvashattok), csapatunk pedig még veretlen az első osztályban második szezonját töltő együttessel szemben, de hiába újonc a sárga-kék gárda, nem készülhetünk könnyű mérkőzésre szombaton.

„Nem számít, hogy a Gyirmót milyen eredményeket produkált eddig, sokkal inkább az, hogy a mérkőzéseik többségén masszív, stabil csapat benyomását keltették, ennek megfelelően kell készülnünk a szombati bajnokira. Ettől függetlenül persze nem is kérdés, hogy mi a célunk, három ponttal akarunk hazatérni Gyirmótról – hangsúlyozta Horváth Ferenc vezetőedző. – Nemcsak a továbbjutás miatt, lélektanilag is fontos volt a Balmazújvárosban aratott győzelmünk, hiszen pontosan úgy teljesítettünk és olyan hozzáállással futballoztunk a Nyíregyháza ellen, ahogyan az egy komoly célokkal bíró első osztályú csapattól elvárható.“

A Magyar Kupa mellett pedig az OTP Bank Ligában is szeretnénk jól teljesíteni, stabilan a mezőny első felében szerepelni, emiatt is fontos a gyirmóti bajnoki. Nem beszélve arról, hogy jelenleg 7 ponttal a nyolcadik helyen állunk, viszont a harmadik Paks is csak egy győzelemnyi távolságra van, siker esetén tehát egyértelműen előre tekinthetnénk a rendkívül sűrű táblázaton, ahelyett, hogy az előző szezonhoz hasonlóan állandóan magunk mögé kelljen nézni.

„A kupában aratott siker azért is volt fontos, mert odatehetjük a ZTE és a Paks elleni győzelmünk mellé, abból a szempontból, hogy ha megfelelő akarattal, odafigyeléssel, fegyelmezetten, csapatként játszunk, akkor eredményesek lettünk. De csak akkor, ha ezek teljesülnek. Elsőként magunkat kell legyőzni, magunkra kell figyelni, s utána az ellenfélre. Ez pedig szombaton is így lesz, hiszen ha úgy játszunk, ahogy a kupameccsen, vagy a két bajnoki győzelmünk alkalmával, akkor jó esélyünk van a három pontra – folytatta Horváth Ferenc. – Úgy érzem, hogy éles a verseny a csapatba kerülésért, ez látszott a kupameccsen is. Szerencsére több variációs lehetőségünk van, ami mindenkit még jobb teljesítményre sarkall, ebből pedig csak profitálhatunk, az edzéseken is érezhető, hogy erős a konkurencia, nem szabad egy pillanatra sem kiengedni. Szeretném ha három ponttal örvendeztetnénk meg a Kispest-tábort, sokat jelentett, hogy Zalaegerszegtől Balmazújvárosig mindenhol ott voltak velünk, és tudom, hogy Gyirmóton is számíthatunk rájuk.“

2021. 09. 24. 15:43Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések