Együttesünk kiváló formában várja az összecsapást, hiszen négy meccs óta nem találtunk legyőzőre és már 418 perce nem kaptunk gólt a bajnokságban.
A Vasas II. hazai pályán remekel ebben a szezonban, meglepetésre csak a sereghajtó Dabassal játszottak döntetlent, a többi meccsüket otthon megnyerték. László András csapata jelenleg az 5. helyen áll a Délkeleti csoportban, az előző fordulóban Tiszakécskén szenvedtek 3-2-es vereséget. Legeredményesebb játékosuk Rideg Bálint, aki nyolc alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját.
A két együttes a bajnokság első körében már összemérte erejét, akkor 3-2-es kispesti győzelemmel ért véget az összecsapás. Krajcsovics Ábel duplázott részünkről, mellette még Vernes Richárd iratkozott fel a kispesti gólszerzők közé, a Vasas II. góljait pedig Kapornai Bertalan és Hős Zsombor szerezték.
NB III, DÉLKELETI CSOPORT, 1. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC II–VASAS FC II 3–2 (2–2)
Gólszerzők: Krajcsovics (9., 54.), Vernes (18.), ill. Kapornai (11.), Hős (43.)
Honvéd II.: Molnár M. – Vojtko, Horváth B., Hancz (Sebestyén, 75.), Polák (Szabó Á., 81.), Vernes (Benkő, 75.), Kalocsány (Pintér M., 81.), Kis K. (Gáspár, 63.), Nagy Z., Krajcsovics
Vezetőedző: Laczkó Zsolt
Az előző idényben összesen 4 pontot szereztünk piros-kék riválisunkkal szemben. Angyalföldön Keresztes Noel és Benkő László találataival 2-1-re nyertünk, míg a hazai mérkőzésen 2-2-es döntetlen született, ahol Pintér Máté és Hancz Dominik talált a Vasas II. kapujába.
NB III, Délkeleti csoport, 16. forduló
Vasas FC II. - Budapest Honvéd FC II.
Október 24., csütörtök, 14:00 Fáy utcai Sportcentrum



.jpg)
.jpg)

