Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Először a Varazdin ellen

Először a Varazdin ellen

Mérkőzések

Megjelenés: 2022. 07. 08. 16:23Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Eddig kilenc alkalommal játszottunk edzőmeccset horvát riválissal

A felkészülés jegyében július 9-én újabb meccset játszik a Budapest Honvéd. A szlovén Nafta Lendava után ezúttal egy horvát együttes az NK Varazdin (Varazsd) lesz a mienk ellenfele. A varazsdiakkal eddig még soha nem játszottunk, de horvát csapattal már kilenc alkalommal találkoztunk.

Először 1930 augusztusában két eszéki együttessel is összemérte erejét a Kispest. Először a Gradjanskitól 6–3-as vereséget szenvedett, két nappal később viszont a Slaviát 4–1-re legyőzték a piros-feketék. A legközelebbi találkára 12 év múlva került sor: 1942 tavaszán Zágrábban járt a Kispest és a helyi Gradjanski ellen 5–2-es vereséget szenvedett.

A legtöbbször a Hajduk Split volt a mieink ellenfele. 1964-ben egy négyes tornán (3–0), 2020-ban barátságos találkozón (0–5) mérte össze erejét a két együttes, sőt 1983-ban az UEFA-kupában is találkoztunk (3–2, 0–3), ezen kívül nem is vívtunk tétmeccset horvát csapattal.

2007 és 2017 között találkozó is játszottunk és valamennyit megnyertük, az NK Osijek (2–1), Slaven Belupo Koprivnica (2–0, 2–1) és Cibalia Vinkovci (2–1) ellen.

A horvát csapatok elleni felkészülési meccsek mérlege: 9 mérkőzés, 6 győzelem, 3 vereség, a gólkülönbség 20–20

A Honvéd–Varazsd mérkőzés július 9-én, szombaton 17:30 órától kezdődik Lendván, zárt kapuk mögött.

2022. 07. 08. 16:23Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések