Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Elszalasztott lehetőség - Videó

Elszalasztott lehetőség - Videó

Akadémia

Megjelenés: 2022. 08. 21. 15:13Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Pontosabb volt a kapu előtt a Dunaújváros

Az elmúlt hetek kánikulában zajló mérkőzéseit követően futballidőre sokkal inkább emlékeztető hőmérsékletben indult útjára a labda a Dunaújváros ellen. NB I-es keretünkből ezúttal Lukas Klemenz és az eltiltását töltő Maxim Plakushchenko kapott szerepet Szamosi Tamás csapatában.

Már az első percektől látni lehetett, hogy csapatunk szeretné irányítani a találkozót, ám mezőnyfölényünk csak elvétve juttatott minket jelentős helyzethez, akkor viszont valami mindig közbejött és nem sikerült kihasználni az adódó lehetőséget.

Ahogy pedig a futballban lenni szokott, az ellenfélnek összejön, ami nekünk nem. Az első félidő hajrájára kanyarodva, a 36. percben szinte a semmiből szerzett vezetést a Dunaújváros. Középen hozta fel a labdát a fehér mezben játszó vendégegyüttes támadója, a védelmünk pedig talán kicsit többet hezitált a kelleténél, egy kiugratást követően került ziccerbe Novák, így már Gyetván Márk is tehetetlen volt a hosszú alsó sarokba tartó labda ellen, 0–1.

A fordulást követően ugyanaz maradt a játék képe, sajnos ez a helyzetekre és az eredmény alakulására is igaz volt. Kísértetiesen hasonló helyzetben találtuk magunkat, mint az első félidő derekán. Miután több helyzetet kidolgoztunk ismét a vendégek örülhettek találatnak. Egy szöglet utáni kavarodásnál nem sikerült tisztázni és a középre kanalazott labdát Hesz csúsztatta a kapunkba, 0–2.

A mérkőzés végére pedig szinte minden összejött a vendégeknek. Egy újabb támadásra hittük már, hogy sikerült megállítani, de a kipattanó labda a csereként éppen beállt Székely elé került, aki közelről vette célba Gyetván Márk kapuját, aki már csak beleütni tudott a lövésbe, 0–3.

Második együttesünk öt fordulót követően 7 pontot gyűjtött, legközelebb pedig 10 nap múlva, augusztus 31-én a Szolnoki MÁV ellen tudnak majd javítani Szamosi Tamás fiai.

Szamosi Tamás: – Az eddigi lejátszott mérkőzéseink alapján a maiból tanultuk a legtöbbet, mégpedig, hogy a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat. Egy nagyon jó csapat ellen veszítettünk, de úgy gondolom, hogy ennek ellenére emelt fővel hagyhattuk el a pályát.

NB III KÖZÉP CSOPORT, 5. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD II–DUNAÚJVÁROS 0–3 (0–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Papp Ádám (Ország P., Domján D.)

G.: Novák (37.), Hesz (75.), Székely (80.)

Sárga lap: Novák (26.)

Honvéd II: Gyetván – Polyák, Tarcson (Kozma, 55.), Plakushchenko, Németh B. (Fábiánkovits, 65.), Pukhtieiev (Benkő, 65.), Kárász, Kulbachuk (Sebe, a szünetben), Átrok, Kocsis G. (Pintér, 78.), Klemenz
Vezetőedző: Szamosi Tamás

Dunaújváros: Hegedüs L. – Irimiás (Székely, 72.), Hesz, Csiki (Barna, 72.), Papp M., Novák (Dorogi, 88.), Jakab, Galambos, Ferenczy, Gosztonyi (Varga, 58.), Kesztyűs M. (Szepessy, 88.)
Vezetőedző: Horváth Ferenc

2022. 08. 21. 15:13Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia