Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Érintetlen hálók

Érintetlen hálók

Akadémia

Megjelenés: 2022. 04. 26. 15:07Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Gól nélküli döntetlennel ért véget U16-os csapatunk Fehérvár elleni mérkőzése

Az előző fordulóban elhalasztott összecsapásnak köszönhetően két hét után lépett ismét pályára az U16-os együttesünk, az ellenfél pedig az a Fehérvár volt, melyet március elején 2–0-ra legyőztek a mieink a korosztályos bajnokság A-csoportjában.

Ahhoz a mérkőzéshez hasonlóan ezúttal sem kaptak gól a kispestiek, azonban most a fehérváriak kapuja előtti hibáknak köszönhetően nem is szereztek, így gól nélküli döntetlennel ért véget a találkozó.

Faltusz Zoltán tanítványai jelenleg a negyedik helyen állnak a tabellán két ponttal lemaradva a harmadik Kisvárda mögött. Kiemelendő, hogy bajnokság második szakaszának kilenc meccséből négyszer maradt érintetlen a mieink hálója.

U16-OS BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 10. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD-MFA–MOL FEHÉRVÁR FC 0–0

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Erdélyi B. (Kalocsa L., Fuhrmann J.)

Honvéd-MFA: Tóth K. – Kaczvinszki, Czenky, Kiatipisz, Bencsetler (Palócz, 57.), Szabó Á., Szamosi (Kerezsi M., 80.), Tóth L., Dorogi, Szabó B. (Kruppai, 80.) Balogh Zs. (Simon Sz., 66.)

Vezetőedző: Faltusz Zoltán

Faltusz Zoltán: – Pozitívum, hogy ismét kapott gól nélkül hoztunk le egy mérkőzést, labda elleni játékban sokat léptünk előre. Labdás játékunkra ez kevésbé mondható el, végig sok technikai hibánk volt nyomás nélkül is, ami legjobban a támadó harmadban és az ellenfél kapuja előtt fájt. Sajnos kevés olyan jó teljesítmény volt a pályán, ami segíthetett volna a befejezések hatékonyságában.

2022. 04. 26. 15:07Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia