Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Erős jellemmel

Erős jellemmel

Akadémia

Megjelenés: 2021. 06. 08. 19:08Olvasási idő: 1 perc

Bronzérmes lett U19-es csapatunk

Jóval fiatalabb csapattal vágott neki U19-es együttesünk a Vasas elleni sorsdöntő összecsapásnak: Pinezits Máté legénységében hét 2004-es vagy 2005-ös születésű labdarúgó kapott helyet. Ennek megfelelően az angyalföldi együttes irányította a játékot, és a félidőre kétgólos előnyt alakított ki.

A második játékrész közepén vezetőedzőnk négyes cserével próbálta felrázni a csapatot, de a hajrában a Vasas még kétszer betalált, így magabiztos győzelmet aratott. U19-es csapatunk a szezonzáró, Győri ETO elleni mérkőzés kimenetelétől függetlenül már biztosan a harmadik helyen végez a korosztályos bajnokságban, amely ilyen fiatal kerettel nagyszerű eredménynek mondható.

U19-ES BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 5. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Vasas Kubala Akadémia–Budapest Honvéd-MFA 4–0 (2–0)
Budapest, Vasas Sporttelep

V.: Hegedűs Cs. (Varga F., Lévai M.)

Gólszerző: Kapornai (18.), Szalai J. (34.), Sztojka (76.), Józsa (86.)

Honvéd: Salka – Török K., Benczenleitner, Pekár (Zsigmond R., 66.), Nyitrai (Kovács D., 66.), Nagy S. (Ulbert, 66.), Szabó T., Rácz B., Szűcs T., Keresztes (Krajcsovics, 66.), Varga G. (Kárász, a szünetben)
Vezetőedző: Pinezits Máté

Pinezits Máté: – Fiatal csapatunknál több dolognak kell stimmelni ahhoz, hogy sikeresek tudjunk lenni. Ebből most a „csak azért is” érzést nem tudtuk hozni, így megérdemelten nyert a jó erőből álló ellenfél. Ahogy a sikereknél is szerények voltunk, úgy most is erős jellemmel viseljük, hogy hibáztunk!

2021. 06. 08. 19:08Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia