Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Erre is szükség van

Erre is szükség van

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 07. 07. 20:46Olvasási idő: 2 perc

1–1-es döntetlent játszott a Budapest Honvéd a szlovák első osztályú Sered ellen

Ami az első három edzőmeccsünkre igaz volt, az áll a negyedikre is, mondván az eredmény másodlagos, sokkal fontosabb a mutatott játék, valamint az, hogy az edzéseken gyakoroltakat viszontlássa a Horváth Ferenc vezette szakmai stáb. Ennek érdekében pedig kifejezetten hasznos volt, hogy a negyedik felkészülési találkozónkon, külföldi riválissal, az eddigi legerősebb ellenféllel, a szlovák első ligás Sered gárdájával mérkőzhettünk meg.

Nem véletlen, hogy Horváth Ferenc már az első ivószünetben is azt hangsúlyozta, hogy jottányit sem érdekli az eredmény, nem számít, mit mutat a tábla, az a fontos, hogy bátran, a megbeszélteknek megfelelően játsszon a csapat, gyakoroljuk a szükséges játékelemeket, vagy éppen lássuk, hogy miben kell még javulni. És a három győztes meccs is hasznos volt, ez a negyedik pedig főleg, hiszen rámutatott, hogy még többre lesz majd szükség a tétmeccseken.

Igaz, azt is tegyük hozzá, hogy a felkészülés első három, kőkemény hete után a negyedik első felét is megnyomta a csapat, hétfőn és kedden is két-két edzés várt a brigádra, majd szerdán jött a Sered, s úgy tűnt, hogy a hatalmas hőségben játszott találkozóra jött ki a felkészülés minden fáradtsága, ami egyébként teljesen normális a nagy terhelés közepette.

A szerdai találkozón a Sered korán vezetést szerzett, ezúttal pedig nem sikerült fordítanunk, bár próbálkoztunk, de most hiányzott a korábbi meccseken látott lendület, viszont fáradtan is sikerült egyenlíteni, hiszen a 60. percben sort cserélő Honvéd előbb Tóth-Gábor Kristóf, majd Májer Milán révén egalizált (mindkétszer Thierry Gale adta be a labdát), csakhogy amíg előbbi lesről passzolta remek mozdulattal a kapuba a labdát, utóbbinál nem volt ilyen probléma.

A hátralevő bő negyedórában már egyik csapat sem talált kapuba, így maradt az 1–1-es döntetlen, no meg a tanulságok, illetve a második félidőben szereplő társaságra még várt fél óra futball, a felkészülést a héten elkezdő második csapat ellenében, ennek köszönhetően pedig ezúttal is mindenki megkapta a 60-60 percnyi terhelést.

Jól fog jönni az ausztriai edzőtábort megelőző három napnyi szusszanás.


BUDAPEST Honvéd FC–SKF SERED 1–1 (0–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V.: Berke Balázs (Aradi J., Horváth Z.)

Gólszerző: Májer (73.), ill. Hasa (13.)

Honvéd: Szappanos – Lovric, Batik, Klemenz (Baráth, a szünetben), Tamás K. – Hidi (Nagy G., 31.) – Nagy D., Nono, Zsótér, Balogh N. – Eppel. A 61. perctől: Dúzs – Mezghrani, Bardea, Baráth, Kovács N. – Bocskay – Gale, Szendrei, Banó-Szabó, Májer – Tóth-Gábor

Vezetőedző: Horváth Ferenc

Sered: Yakubu (Sipka, 90.) – Popovic, Michalík (Ridvan, 76.), Hurtado (Katunsky, a szünetben), Hucko, Vinicius, Morong, Hasa (Moses, 78.), Kríz, Gataric (Jureskin, a szünetben), Radic (Prachar, 63.)

Vezetőedző: Karel Stromsík


2021. 07. 07. 20:46Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések