2–2-s döntetlennel zárult csapatunk számára a 2023-as esztendő, a 18. fordulóban játszott bajnokinkon kétgólos hátrányba kerültünk, a két kettős csere után viszont előbb szépítettünk, majd Bobál Gergely góljával a 88. percben egyenlítettünk is.
November 2. óta hatszor léptél pályára, négy gólt szereztél, s ezúttal is pontot érő találat fűződik a nevedhez!
A csatárt a góljai minősítik, ez szerencsére most is összejött, jól érzem magamat a pályán, ez a feladatom, hogy segítsek, amikor tudok. Nem kellett a mesternek semmit mondania a becserélésem előtt, tudtam mi a dolgom, a héten sokat beszéltünk a beadásokról, hogyan kell azokra érkeznem. Örülök a gólnak, de az eredménynek nem tudok.
A rutin hiányzott a csapatból?
A tapasztalat elengedhetetlen a futballban. A kezdőcsapat átlagéletkora 21 (21.27 – a szerk.) év volt. Nem mentség az, ha valaki fiatal, nekik is teljesíteniük kell, de amellett sem mehetünk el, hogy míg mi idősebbek sokszor találkoztunk már ilyen helyzettel, ők kevésbé. Ezért vagyunk mi rutinosabb játékosok, hogy ilyenkor ott legyünk a többiek mellett!
Kétgólos hátrányból jó eredménynek tűnik a döntetlen, de még 2–2 után is volt helyzetünk, szóval nyerhettünk is volna.
A találkozó első szakaszában nem helyeztünk elég nyomást a Csákvárra, pontatlanok voltunk, rengeteg hibával játszottunk, alig sikerült mögéjük kerülni és a beadásokra sem érkeztünk jól. Csak az utolsó 20-30 percben kezdtünk el úgy futballozni, ahogy kellett volna, magunknak köszönhetjük, hogy csak döntetlent értünk el.





