Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fájdalmas, de értékes – Videó!

Fájdalmas, de értékes – Videó!

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 04. 18. 17:13Olvasási idő: 3 perc

Második csapatunk kettő kettes döntetlent játszott a Ferencvárossal

209 első- és négy másodosztályú bajnokit követően a második NB III-as Honvéd–Ferencváros találkozó volt második csapatunk következő megméretése a hatmeccses április kellős közepén. A két együttes dicső múltja és hagyományai mellett a jelenlegi helyezések miatt is presztízscsatának számított a vasárnapi találkozó, hiszen egy esetleges győzelemmel Simon Miklós gárdája vesztett pontok tekintetében befoghatta volna a közvetlenül előtte helyezkedő riválisát.

A szerdai kezdőcsapatból ezúttal többen kimaradtak, először volt viszont a kezdő tizenegy tagja Sani Abacha, aki a bizalmat pedig hat perc elteltével egy szemfüles labdaszerzéssel és gólpasszal hálálta meg. Hogy Eördögh András értékesítette nigériai légiósunk átadását, azon már meg sem lepődtünk, a középpályás múlt heti triplája után ezúttal is remek formában futballozott.

Tíz perccel később egalizált a Ferencváros, bár Leandro látványos ollózását még Berla Attila bravúrral kiütötte, Hajdú Roland közeli lövésével nem tudott mit kezdeni. A vendégtalálat sokat nem változtatott a mérkőzés képén, előtte, s utána is jelentős Honvéd-fölényben, a két klubhoz méltó színvonalon zajlott a rangadó.

Az első játékrészben kis túlzással egy egész szezonra elegendő gólt szerezhettek volna a mieink, Kocsis Dominik öt méterről lőtt kapu fölé, majd néhány perccel később ziccerben esett el Leandro mellett, ha gólt nem is láttunk, egy sípszó talán járt volna…

„Ennek legalább háromnak kellene lennie” – sóhajtott a félidő közepén Eördögh András, nehéz is lett volna vitatkozni vele, hiszen Kocsis helyzetei mellett Lukács Dániel is többször tette naggyá a vendégek kapusát, Oroszi Istvánt, de Banó-Szabó Bence távoli próbálkozásai is gólveszélyt hordoztak magukban.

Milyen érdekes, hogy a temérdek kidolgozott akció mellett góljait a Fradi hibáiból szerezte a kispesti gárda: Sani labdaszerzését is egy vendégvédő figyelmetlensége előzte meg, azt pedig pláne, amikor Oroszi Marcell tévedésből Lukács Dánielt szöktette – támadónk nem is hibázott.

A második játékrész ugyanilyen szellemben folytatódott, mezőnyben továbbra is fantasztikusan játszottak a mieink, a kapu előtt azonban rendre hiba csúszott a befejezésekbe. Egyre gyakrabban került fel az átlövés is a helyzetek repertoárjába, Banó-Szabó–Oroszi csatát mindannyiszor utóbbi nyerte, Sani centikkel tévesztette el a ketrecet, a csereként beszálló Németh Barnabás pedig a felső léc állóképességét tesztelte, sajnos megfelelt. A mainstream futballtörvény – miszerint a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat – pedig ezen a délelőttön tiszteletét tette a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban, egy kósza Fradi-kontra végén Leandro közvetlen közelről másodszor is egyenlített.

„Gyerünk srácok, lesz még helyzet!” – biztatta csapattársait kívülről László Dávid, aki Eördögh András és Kerezsi Zalán hatalmas lehetőségénél is hangos szóval jelezte, hogy alig akarja elhinni, hogy sajnos rendre kimaradnak a lehetőségek . Hiába támadtak óriási elánnal a Honvéd fiataljai, maradt a 2–2-es végeredmény, nem véletlenül sétálgattak lehajtott fejjel játékosaink a lefújást követően.

Pedig újfent remek mérkőzést játszottak, abszolút fölényben futballoztak a Ferencváros ellen. Abban pedig mindenképp reménykedhetnek, és reménykedünk mi is, hogy ami ma kimaradt, szerdán Kőrösladányban már befele pattan.

NB III., KÖZÉP CSOPORT, 30. FORDULÓ
Budapest Honvéd II–Ferencvárosi TC II 2–2 (2–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Zimmermann Márió (Ambrus D., Hovanecz M.)

Gólszerző: Eördögh (6.), Lukács D. (32.), ill. Hajdú R. (16.), Leandro (60.)

Honvéd: Berla – Erdélyi, Szabó A., Török K. – Sani (Kerezsi, 60.), Eördögh, Irimiás, Banó-Szabó (Kovács D., 60.), Benczenleitner – Kocsis D. (Németh B., 60), Lukács D.
Vezetőedző: Simon Miklós

Ferencváros: Oroszi – Orosz (Molnár T., 54.), Könczey, Arday, Vida – Leandro – Jones, Szabó R. (Mazzonetto A., 88.), Hajdú R., Mazzonetto N. (Szabó L., a szünetben) – Pócsik
Vezetőedző: Máté Csaba

Simon Miklós: – Nagyon sajnálom a srácokat. Remek mérkőzést játszottunk és jól mutatja a fejlődésünket, hogy a bajnokság egyik legjobb csapatát végig beszorítottuk, és nyomás alatt tudtuk tartani. Több meccsre elegendő helyzetet dolgoztunk, és hagytunk is ki sajnos. Nyilván a kifogások ilyenkor jönnek, de azt gondolom, aki felnőttfutballba vágyik annak meg kell tudnia ezt lépni, ennyi helyzetből nemcsak meccset, hanem meccseket kell nyerni. Ennek ellenére minden tiszteletem és gratulációm a srácoknak, mert folyamatosan letámadtak, szép akciókat kidolgozva játszottak. A sors és a futball igazságtalansága, hogy ezt az összecsapást nem mi nyertük meg, viszont mondhatjuk azt is, hogy az ellenfelünk két helyzetből két gólt rúgott, látszik, hogy ők milyen minőségben használták ki a lehetőségeiket. Jó meccs volt, mindenképpen szolgálta a srácok fejlődését és tapasztalatszerzését.


2021. 04. 18. 17:13Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában 2–2-es döntetlent játszottunk az MTK Budapest otthonában.

2026. 11. 07. | Mérkőzések

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések