„Benedek Tibi! Benedek Tibi” – skandálta az egyaránt háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor és Kárpáti György tiszteletére tartott gyászszünet végén a Kispest-tábor, majd a stadion többi része is így tisztelgett a csütörtök hajnalban elhunyt legendás, a Honvédban is szereplő vízipólós és klasszis sporttársa előtt.
A megható pillanatokat aztán gyorsan felváltották az izgalmak, Bolla Bendegúz ugyanis már az első percben helyzetbe került, lövését követően azonban szerencsére az oldalhálóban kötött ki a labda, így Levkovich Robi kirúgásával folytatódott a ZTE elleni találkozó. Az izraeli-magyar kapus mellett Macdonald Niba, Irimiás Gergő és Cipf Dominik is a kezdőcsapatban kapott helyett, s ezúttal a négyvédős rendszer mellett tette le a voksát Pisont István.
Ami azt is jelentette, hogy legtöbbször a Batik Bence, Macdonald Niba páros találkozott a Magyar Futball Akadémián nevelkedő Bobál Gergellyel, aki ikertestvérével, Dáviddal együtt szintén a pályán várhatta a kezdő sípszót, s amíg az érkezésnél még belefért egy baráti ölelés, a gyepen már szó sem lehetett barátságról. Főleg, mert a bentmaradásért küzdő ZTE siker esetén megelőzte volna a mieinket, a Honvéd-győzelem ellenben azt ígérte volna, hogy a hátralevő két fordulóban is inkább előre, mintsem hátra kell néznünk.
A mérkőzést bevezető ZTE-helyzet nem kecsegtetett sok jóval, utána viszont kiegyenesedett a találkozó, a mieink előtt is adódtak ígéretes lehetőségek, amelyeknek jobbára Ugrai Roland volt a főszereplője. Előbb Cipf Dominik előtt csúszott el centikkel az indítása, aztán Gazdag Dániellel játszottak össze, a visszakapott labdát azonban már nem sikerült tökéletesen átvennie.
Nem unatkozhattunk a találkozón, s bár a két tábor finoman szólva sem eszik egymás tenyéréből, szívszorító pillanat volt, amikor a 31. percben mindkét oldal egy-egy kiírással emlékezett meg a magyar póló egyetemes klasszisairól.
S ha már Ugrai Rolandot említettük, a 38. percben ismét ő volt a főszereplő, Irimiás Gergő cselezte be magát a tizenhatoson belülre, majd Ugrai elé került a labda, lövése azonban a jobb oldali kapufáról levágódva az alapvonali bírót találta el, az ellentámadásból pedig a koronavírus utáni időszak másik remek formában lévő játékosa, Bobál Gergely fejelt kapufát. A félidő legvége az elejéhez hasonlóan a Zalaegerszegé volt, de szerencsére Bolla és Radó lövése is elkerülte a jobb alsó sarkot.
A szünetben Pisont István kettőt cserélt, mégis a ZTE folytatta ott, ahol abbahagyta, és bár a 48. percben Levkovich Robi még nagyot védett, három perccel később a Bobál Gergő elől menteni igyekvő Batik Bence balszerencsés mozdulattal a saját kapunkba talált. A gól után Nagy Gergőnek volt egy veszélyes lövése, de inkább a hazaiak domináltak, Szendrei Norbert bravúros szerelést, Levkovich Robi pedig remek védést mutatott be a második játékrész első negyedórájában.
A záró húsz percre érkezett Djordje Kamber, szerkezetet váltott a csapat, sikerült is mezőnyfölényt kialakítani, Moutari Amadou passza azonban nem jutott el a középen érkező Gazdag Dánielhez, a csereként beálló védőnk fejesét pedig Demjén kapus fogta magabiztosan. Gyorsult a játékunk, látszott, hogy megvan az akarat, ami viszont azt is magával hozta, hogy a ZTE előtt meg több terület adódott egy-egy veszélyes kontrára.
A mieink hiába mentek előre az egyenlítésért, nem sikerült már feltörni a Zalaegerszeg védelmét, a hajrában pedig a házigazda biztossá tette a sikerét. Két kapott gól nélküli győzelem (1–0 idegenben, 2–0 otthon) után ezúttal mi maradtunk gól nélkül, így a szezonbeli harmadik meccsünkön nem tudtuk legyőzni a ZTE együttesét.




