Remekül szervezett, színvonalas tornán vett részt a Honvéd U11-es csapata. Előzetesen nem volt könnyű dolga a srácoknak, hiszen a gödöllői Juniális-tornát alapvetően az U12-es korosztály számára írták ki, így nemcsak a tapasztaltabb ellenfelekhez, de a megnövekedett létszámhoz (8+1) és pályamérethez is igazodniuk kellett. Az alkalmazkodás kezdetben az eredményekre is kihatott, a csoportkört csak a negyedik helyen zárta a Honvéd, így a negyeddöntőben a másik kvartett győztesével, a Mészöly Focisuli alakulatával néztek szembe.
Az egyenes kieséses szakaszban már ellenállhatatlanul játszottak a mieink, előbb egy 4-0-s sikerrel, majd a Biatorbágy ellen egy remek fordítással verekedték be magukat a fináléba. A döntőben teljesen felszabadultak a srácok, s a hazai pályán játszó Gödöllővel szemben 2-0-ra diadalmaskodtak, így bezsebelték az első helyet.
Külön öröm, hogy a torna legjobb játékosának, a négy találatig jutó, Horváth-Garaba Botondot, a kispesti legenda, Garaba Imre unokáját választották!
JUNIÁLIS KUPA, U11-ES KOROSZTÁLY
A Budapest Honvéd eredményei:
Csoportmérkőzések:
– Gödöllő 0–2
– Monor 0–1
– Biatorbágy 0–0
Negyeddöntő:
–Mészöly FS 4–0 G.: Horváth-Garaba 3, Litz
Elődöntő:
–Biatorbágy 2–1 G.: Angyal, Csizmadia
Döntő:
–Gödöllő 2–0 G.: Horváth-Garaba, Litz
A Honvéd kerete: Angyal Adrián, Csizmadia Máté, Fricz Pál, Horváth-Garaba Botond, Illés Hunor, Kardos Olivér, Kenderesi Noel, Kincses Károly, Kramli Márton, Litz Péter, Mácsik Marcell, Marinyák Magor, Solymos Kornél, Varga Botond
Vezetőedző: Takács Richárd






