Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Felelősségvállalás

Felelősségvállalás

Akadémia

Megjelenés: 2021. 10. 19. 14:35Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A Vasas ellen pont nélkül maradt az U17-es csapatunk

Angyalföldre látogatott U17-es együttesünk a bajnokság 8. fordulójában, ahol hamar, már a 13. percben Fábiánkovits István révén vezetést szerzett a Honvéd-MFA. A 35. percben László Máté is betalált, ezzel már kétgólos volt a kispestiek előnye, viszont derült égből villámcsapásként érkezett a Vasas két tizenegyese három percen belül még az első félidőben, így döntetlennel vonultak szünetre a csapatok.

A második játékrészben megvoltak a helyzetei Takács László tanítványainak, ennek ellenére a hazaiak találtak kapuba, kétszer is, kialakítva a végeredményt, ami azt jelentette, hogy pont nélkül távoztak a mieink.

U17-ES BAJNOKSÁG, 8. FORDULÓ

Vasas Kubala Akadémia–Budapest Honvéd-MFA 4–2 (2–2)

Vasas Sporttelep

V: Király G. (Kiss B., Alafi B.)

G: Boros (39. – tizenegyesből ,79.), Molnár Cs. (42. – tizenegyesből), Forgó (62.) ill. Fábiánkovits (13.), László M. (35.)

Honvéd-MFA: Tóth B. – Burger, Bezzeg, Átrok, László M. (Kruppai, 79.), Fábiánkovits, Nagy D., Braun (Kis K., 66.), Mihály B. (Knolmár, 71.), Menyhárt (Bakó, 66.), Kocsis G. (Sebe, 66.)

Vezetőedző: Takács László

Takács László: – Negyven percig kézben tartottuk a mérkőzést, mi irányítottuk a játékot, ami két rúgott gólban is megmutatkozott. Ezt követően viszont három percen belül ajándékoztunk két tizenegyest az ellenfelünknek, így előny nélkül mehettünk a szünetre. A második félidőt jól kezdtük, megvoltak a helyzeteink, hogy újra megszerezzük a vezetést, de egy szögletet követő kavarodásból mi kerültünk hátrányba. Voltak is lehetőségeink az egyenlítésre, viszont hátul nyitottak maradtunk, aztán a Vasas egy ellentámadást követően eldöntötte a mérkőzést. Meg kell tanulnunk nagyobb egyéni felelősséget vállalni a csapatvédekezés érdekében, hiszen ez később a felnőttfutballban elengedhetetlen lesz a srácoknak.

2021. 10. 19. 14:35Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia